Tíz éve még közel negyvenezren veszítették életüket az Unió útjain, ezzel szemben tavaly már csak 25 300-an, vagyis egyértelmű és látványos csökkenésről beszélhetünk. Ez főként annak fényében komoly eredmény, hogy 2012 és 2015 között folyamatosan emelkedett az áldozatok száma, míg az utóbbi két évben 3-4 százalékkal csökkent.

europai-unio-baleseti-statisztika-18130
A lakosok számára vetített halálesetek terén Svédország az éllovas (25 áldozat/millió lakos), míg a dobogóra az Egyesült Királyság és Hollandia fért fel. Magyarország az uniós átlagnál kissé rosszabbul teljesített, a sereghajtó pedig Románia és Bulgária lett közel száz áldozat/egymillió lakos aránnyal

Sajnos az összesítés motorosokkal foglalkozó rész már kevésbé szívderítő, ugyanis a forgalomba helyezett kétkerekűek aránya sok államban az öt százalékot sem éri el - hazánkban hozzávetőleg négy százalék -, mégis a motorbalesetben elhunytak aránya 14 százalék volt tavaly, míg a robogósok, segédmotorosok három százalékos „eredménnyel” zártak.

Kiemelkedően magas a fiatal és a nyugdíjaskorú áldozatok száma, a 25 év alatti és a 65 év feletti korosztály tette ki az elhunytak 45 százalékát. Az is kiderült, hogy továbbra is az autópálya számít a legbiztonságosabbnak, a tragikus kimenetelű balesetek csupán nyolc százaléka történt gyorsforgalmi úton, 37 százaléka városban, 55 százaléka pedig országúton.