Sajnos hiába volt napos, tavaszias idő a hét elején, vasárnapra szinte zárt felhő borította az eget, mikor elindultunk a tízkor kezdődő programra.

h-moto-szuletesnap-ser-ring-27362
Akadtak olyan pilóták, akik rendszámos motorokkal jöttek le Seregélyesre, de pályagépekből sem volt hiány a technikás SER-Ringen

A rendezvény helyszínéül a seregélyes mellett elterülő Ser-Ring szolgált. Kicsivel tíz óra előtt leparkoltunk a depó szomszédságában biztosított murvás placcon, ahol rögtön a H-Moto hoszteszei fogadtak frissítőkkel, s beljebb lépve is baráti, családias hangulat fogadott bennünket. Nemsokkal tíz után, mihelyt mindenki megérkezett, elkezdődött a pakolás és a motorok felkészítése a pályázásra. Tudniillik a rendezvény keretein belül a résztvevők számára biztosított volt a gokartozás és a pályamotorozás is, ki mire vágyott éppen. A nyíltnapon természetesen részt vett a H-Moto két nagyágyúja, Kovács Bálint és Kakuszi Ádám is.

h-moto-szuletesnap-ser-ring-27334
Igaz, Bálint 1000-es sportmotorral szokott versenyezni, de a nyíltnap keretein belül elektromos supermotóval is megkergette a többieket

A programokat több 20 perces felvonásra osztották, ezen belül a gokartosok kezdtek, majd a gyerekmotorosok és végül a felnőtt pilóták kerültek sorra. A felhős idő dacára egy csepp eső sem esett, így Kelemen Krisztián a szabad ég alatt köszönhette meg az elmúlt 10 év munkáját és kínálhatott meg bennünket a remek tortával.

h-moto-szuletesnap-ser-ring-27349
Kakuszi Ádám megmutatta, hogy a hideg, vizes aszfalton is lehet nagyot motorozni

Rövid levezető motorozás követte a szívhez szóló beszédet és a tortázást, majd a program végén, négy körül elkezdtünk összepakolni – akárcsak a többi motoros –, és élményekkel telve indultunk haza. Itt találod az eseményről készült képeinket, melyeken keresztül Ti is átélhetitek, milyen családias, vidám hangulatú volt a H-Moto születésnapja.