Bajnoki cím, dobogók és rengeteg sérülés jellemezte a 220 Volt H-Moto Team 2017-es versenyszezonját. A csapat tulajdonosa, Kelemen Krisztián a hullámzó teljesítmény ellenére pozitívan szemléli a mögöttük álló esztendőt, ám mindenképpen szeretné, ha jövőre a brigád előre tudna lépni és még nagyobb sikereket érnének el. Az alábbi interjúban ő nyilatkozik múltról és jövőről.

– Kezdjük talán a legáltalánosabb kérdéssel: elégedett a 2017-es szezonnal?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy elégedetlen vagyok, bár a versenyzőim idei teljesítményével kapcsolatban van némi hiányérzetem, főleg a sérülések és egyéb, előre nem tervezett okok miatt kihagyott versenyek miatt.

– Vélhetően senki nem azért sérült meg, mert nem akart versenyezni… Nem lehet, hogy a túlzott akarás miatt vállaltak be a pilóták a kelleténél többet?

– Valóban, sokuknál talán a túlzott bizonyítási vágy is közrejátszhatott a sérülésben, ugyanakkor sokkal rosszabb lenne, ha noszogatni kellene őket, hogy jobbak akarjanak lenni. Mindenesetre a szülőkkel együtt még jobban oda kell figyelnünk következő szezonban, hogy ezeket a szituációkat megelőzzük, hiszen több kis tehetség pont ilyen balszerencsés esetek miatt nem tudott kiteljesedni.

h-moto-team-2017-evertekelo-16677
A csapat ifjú reménységei ügyesen és elszántan húzták a gázt a 2017-es idényben

– Ismét szereztek bajnoki címet és rengeteg futamgyőzelmet az utánpótlás kategóriában, illetve a felnőttek között is. Mi az, ami miatt mégis félig üres a képzeletbeli pohár?

– Kár tagadni, hogy sok olyan tervünk nem valósult meg, amiben az év elején nagyon bíztam. Az sem titok, hogy csalódtam is versenyzőkben, jóllehet volt olyan, akinek önhibáján kívül alakult másként a szezonja, mint azt eredetileg elképzeltük. Az érem másik oldalán viszont ott vannak azok az ötletek, amik még csak most kezdenek formát ölteni és olyan emberi teljesítmények, amik kellemes meglepetést okoztak.

– Milyen pozitívumokat tudna felsorolni?

– Kezdeném a szezon elején lezajlott spanyolországi edzőtáborozással, ahol megalapoztuk pilótáink önbizalmát az idénykezdésre, s külön öröm, hogy ilyenre a hazai motorsport történelmében még nem volt példa. Rögtön dupláztunk is, és elmondhatom, hogy a kint töltött idő érzékelhető eredményeket hozott egyénileg is, ráadásul jól összekovácsolódtak a csapat tagjai, ami biztos alapot nyújtott a későbbiekre nézve. A bajnokságok indulásáig itthoni tréningekkel készültünk, ezeknek köszönhetően mindenki a lehető legjobb formában várta az előtte álló kihívásokat.

– A legkisebbek a nehézségek ellenére remek eredményeket hoztak, mind a nemzetközi, mind a hazai mezőnyben szépen helytálltak.

– Valóban, ahogy teltek a fordulók, úgy tűnt, egyre inkább beérik a munkánk gyümölcse, ám sajnos elkezdődött egy példa nélküli sérülési hullám. Bár előbb-utóbb mindenki visszatért és sikereket ért el, természetesen az év eleji álmok szertefoszlottak. Sebaj, lettek újabb célok, így a szezon második felére komoly eredményekben mutatkozott meg a fiatalok elszántsága és a győzni akarása. Zoli a junior Európa-bajnokság futamain csillogtatta meg tudását, míg Kecskés Tomi egész évben nem talált legyőzőre kategóriájában.

h-moto-team-2017-evertekelo-16674

Kecskés Bence olaszországi dobogója roppant értékes fejlemény a jövőre nézve
Varga Tibi egy kényszerű kategóriaváltás után az idény közepétől fejlődött hatalmasat, úgymond beérett, és elkezdte a dobogós helyezéseket gyűjteni. A Szilágyi testvéreknél az év végére Milán is megtalálta a tempóját, többször még Krisztiánt is meglepve ezzel. Bár Zalán a körülmények miatt nem volt képes a tehetségének megfelelően teljesíteni, nem csüggedt, s kitartóan végigcsinálta az évet, s Hanna is eredményes tudott lenni.

Fejlődés és pozitív jövőkép

– A nagypályások éve viszont messze nem úgy alakult, ahogy azt elképzelték. Mi volt a gond? A nemzetközi mezőny ennyire előttük jár?

– Nem mondanám, az ő teljesítményük elemzése több összetevős dolog. Az egyik legerősebb junior sorozat, az ADAC KTM Cup mezőnyében élete első nagypályás szezonjában Kakuszi Ádám folyamatosan meglepetéseket okozott érett versenyzésével, míg a több rundot is önhibáján kívül kihagyó Somosi Alexandernek is kijött minden lépés, amikor ott száguldhatott a pályán, és bizonyította, hogy problémák híján sokkal többre lenne képes. Györfi Alen pályafutása első IDM-szezonját azonnal egy dobogóval kezdte, s utána is képes volt a középmezőny elejével harcolni, annak ellenére, hogy ő is technikai gondokkal küzdött. Az utolsó IDM futamon már Bálint is kezdett összeszokni az ezer köbcentis Suzukival, ami igencsak bíztató a jövőre nézve.

– Ugyanakkor a két, élpilóta-státuszba szánt versenyzőnek, Bódis Richárdnak és Gyutai Adriánnak nem éppen az idei lett a legjobb szezonja…

– Ez tagadhatatlan. Ricsivel kapcsolatban mindössze annyit mondanék, hogy az első, igencsak balul sikerült IDM-versenyhétvége után elváltak útjaink. Adriánnál már más volt a helyzet, neki kijött egy visszatérő betegsége, ezt követően sem ő, sem a csapat nem erőltette az IDM Supersportban indulását. Ma már mindegy, miért alakult ez így, mindenesetre annak kifejezetten örülök, hogy az év második felében a Superbike-ban nemcsak pontszerző helyeken végzett komoly, nemzetközi futamokon, hanem megnyert egy osztrák bajnokit is, majd bemutatkozhatott a Brit Superbike Bajnokságban is.

h-moto-team-2017-evertekelo-16672
Gyutai Adrián több kategóriában is sikerrel helytállt

– Jelenleg holtszezon van. A csapattagok a jól megérdemelt pihenőjüket töltik, vagy már elkezdődött számukra a 2018-as idény?

– Amint az utolsó verseny befejeződött, azonnal elkezdtük a következő szezon felépítését mind egyénileg, mind pedig csapat szinten. Egy átfogó utánpótlás-programot kívánok beindítani, aminek a keretein belül biztosítanánk a tagok profi felkészülését. Itt a pályán kívüli felkészülésre is kiemelt figyelmet fordítunk, valamint a kommunikációnk fejlesztésre is nagy hangsúlyt fektetünk majd. Ez a projekt nemcsak a szakágon belül lesz egyedülálló, de hazai viszonylatban sem tudok még csak hasonlóról sem. Emellett természetesen a nemzetközi szintű versenyzés felé vezető utat is tovább egyengetjük.

– Lesz-e változás a csapat összetételében?

– A gárda magja együtt marad, jelenleg ugyan nem tervezem a további bővítést, de természetesen felkészülünk új csatlakozók kiszolgálására is. Egyelőre sem távozókról, sem érkezőkről nem tudok beszámolni, az előttünk álló hetek adnak majd választ arra, ki marad és ki megy. Akárhogy is, szerencsére lassan kezd beérni az a szisztematikus, évek óta tartó munka, amit a csapatvezetés és az edzők elvégeznek.