A Harley-Davidson 258,9 millió dollár nyereséget ért el 2017 második negyedévében, szemben a tavalyi 280,4 millió dollárral, miközben az árbevétel - 1,577 milliárd dollár - is elmaradt a 2016-os eredményektől. Jóllehet, így sem panaszkodhatnak, hiszen így is negyedévente 80-90 ezer H-D-t értékesítenek világszerte.

harley-davidson-modellek-2018-14594
Bár az USA-ban 9,3 százalékkal csökkentek az eladásaik, júliusig így is több mint 153 ezer jármű hagyta el a H-D üzemeit

- Számítunk az új generációra, ezért a cég hosszú távú stratégiáját a fiatalabb rajongóknak kifejlesztett modellekre építjük - nyilatkozta Matt Levatich, a cég vezérigazgatója. Ennek első kézzelfogható bizonyítékait hamarosan láthatjuk, ugyanis - a társaság hagyományainak megfelelően - már nyáron leleplezik a cég 2018-as újdonságait. Ez a bemutató igazi mérföldkő lesz a vállalat életében, ugyanis a nagyközönség most pillanthatja meg a következő tíz évre beharangozott 100 új motorkerékpár első példányait.