Újabb fotók láttak napvilágot a Honda következő crossoveréről, pontosabban arról, hogy a mindig jól értesült távol-keleti újságírók szerint milyen is lesz a motor. Jó kiállású, s a sorkettes konstrukcióból fakadóan kimondottan karcsú lett a CB1100X, mely így nem az erőtől duzzadó négyhengeres brigád, hanem sokkal inkább a sorkettes és sorhármas BMW F 900 XR, valamint Tracer 9 ellenfele lehet.

honda-cb1100x-2021-28033
A japán szakemberek – és grafikák – szerint így fest majd a Honda új, kéthengeres crossovere

A kép alapján az Africa Twin 1084 köbcentis, kéthengeres, DCT-erőátvitellel is kapható erőforrása dohog a CBX-ben, így csúcsteljesítménye 100 lóerő körül alakulhat, míg a legnagyobb forgatónyomatéka szintén 100 Nm lehet. Ami a formavilágot illeti, tagadhatatlan, hogy az EICMA-n látott CB4X stílusjegyei köszönnek vissza, vagyis jó eséllyel a CB1100X tervezését is az olasz K+F központra bízta a japán vállalat. Persze nincs ebben semmi meglepő, elvégre ez bevett gyakorlat a távol-keleti cégeknél – például a Tracer 700-at is a talján szakemberek álmodták meg és fejlesztették ki az MT-07-ből.

Kíváncsian várjuk, mikor láthatjuk a bemutatásra kész CB1100X-et, és tudva, hogy milyen népszerűek napjainkban a hasonló, középméretű crossoverek, valószínűleg nem is kell olyan sokat várnunk a leleplezésére.