· 2020. január 22. 75

Meglepő ára lett az új Hondának

Egy új CBR-t jó áron?

Már-már trend, hogy az USA-ban lényegesen olcsóbb ugyanaz a motor, mint Európában, ám vannak kivételek. Ilyen az új Fireblade is, mely feltűnően kedvező áron kerül a szalonokba.
Néhány órája szenzációként hozták le az amerikai motorosújságok, hogy 28 ezer dollárért lehet hozzájutni az USA-ban az új Fireblade-hez, amivel egész versenyképes lesz a vetélytársak között, hiszen a hasonló teljesítményű és tudású motorok (pl. Yamaha R1M: 26 099 USD) is közel ennyit kóstálnak.
{{articleGallery[24405].caption}}
Már csak azért sem túlzó az ár, mert a Fireblade alapjai az RC213V MotoGP-motorból, továbbá annak utcára homologizált S változatából kölcsönözték, így születhetett meg a Honda történetének legerősebb soros, négyhengeres kétkerekűje.

Megvan a Honda CBR1000RR-R SP hazai ára

A méregerős négyhengeres furata és lökete megegyezik RC213V-S-ével, így nem meglepő, hogy ez napjaink egyik legizmosabb motorja - csúcsteljesítménye 160 kW (217,6 LE) 14 500-as fordulatszámnál. A 12 500-as percenkénti főtengelyfordulatnál jelentkező 113 Nm csúcsnyomaték sem semmi, miként 201 (!) kilós menetkész tömege is megállja a helyét a kategóriában.
Ezek után komoly meglepetés, hogy még a rendre nyomott, kedvező amerikai árnál is olcsóbban juthatunk hozzá Magyarországon az új CBR1000RR-R-hez, illetve SP-hez. Az alapmodell - fekete és Grand Prix Red fényezéssel egyaránt - 7,3 millió forintba kerül, vagyis kevesebbe, mint az USA-ban. Az elképesztően gazdag felszereltségű CBR1000RR-R SP 8,5 milliót kóstál, amit szintén nem lehet túlzónak nevezni, hiszen második generációs, elektronikus vezérlésű, 43 mm-es csúszószár-átmérőjű Öhlins NPX villával, TTX36 Smart-EC központi rugóstaggal, Brembo Stylema négydugattyús, radiálisan rögzített első féknyergekkel kerül forgalomba, míg hátul konkrétan az RC213V-S féknyerge dolgozik a motoron.