Kezdetben csak Olaszországban lesz kapható a Spidi legújabb kisfilmjében feltűnt, még terepképesebb CRF1000L, mely építéséhez méregdrága futóműelemeket, kiegészítőket és - egyebek mellett átalakított nyerget használtak. Ez azonban csak a kezdet, ugyanis a hírek szerint idén ősszel, a milánói motorkiállításon már három különböző Africa Twint láthat a nagyközönség.

honda-crf1000-africa-twin-rally-14592
Feltűnő részleg a karcsú Termignoni kipufogó, de nem ez az egyetlen újdonság a Honda Africa Twin Rallyn

Az alapmodell természetesen marad, emellett hivatalosan is bemutatkozik a talján piacra szánt Rally kivitel, valamint egy vadonatúj típus megjelenésére is számíthatunk. Ez utóbbiról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a jelenlegi, soros, kéthengeres erőforrás hajtja majd, a CRF-ben is elérhető hagyományos, illetve duplakuplungos erőátvitellel.