A személyautók tömeges elterjedése előtt a kétkerekűek számítottak a legnépszerűbb közlekedési eszköznek, a kis járgányok úgy rajzottak az utakon, mint cserebogarak az első nyári napsugarak megjelenésekor. Tudták ezt jól a gyártók is, mint mondjuk a Honda, melynek termékei egyébként is nagy népszerűségnek örvendtek, de úgy gondolták, nem árt ezt megtámogatni, így aztán érzelmekre ható reklámokkal igyekeztek még vonzóbbá tenni járműveiket a nagyközönség számára. „Egy Honda nyergében a legkedvesebb emberekkel találkozhatsz” címmel sorozatot indítottak termékeik népszerűsítésére, ezekből a kisfilmekből készült az alábbi összeállítást.

A leginkább San Francisco utcáin forgatott felvételeken bemutatják, milyen vidám az élet egy Honda nyergében

Láthatunk itt olyan, nagyobbnak nevezhető motorkerékpárokat, amik még akkor kezdtek csak beszivárogni a köztudatba, s természetesen nem maradhat ki a sorból az egyik legnagyobb legenda, a világ egyik leghíresebb, egyszersmind legelterjedtebb kétkerekűje, a tavaly hatvanéves, illetve százmilliomodik elkészült példányával jubiláló Super Cub. A kis szerzet, mellyel egyes bátor vállalkozók a világot is bejárták, egyébként újra – vagy még mindig? – virágkorát éli, jól mutatja ezt, hogy idén egy ötvenes és egy 110 köbcentis variánst is piacra dobnak belőle a Távol-Keleten.