Éppen 35 éve indult az Honda SH modellcsalád gyártása a cég belgiumi üzemében, majd az első fecske, az SH50 sikerén felbuzdulva további változatokat állítottak hadrendbe, igaz, ezek már az 1971 óta működő atessai gyárban láttak napvilágot. Az olasz komplexumban kezdték meg az SH50 alapmodell, majd a továbbfejlesztett, második generációs változat gyártását, illetve itt születtek meg az első SH100-ak is.

honda-sh125-sh300-robogo-bemutato-21899
Minden ezzel kezdődött, a kissé eklektikus formavilágú, de végtelenül megbízható Honda SH50-nel. Azóta több mint egymillió darab talált gazdára az SH-modellcsalád tagjaiból

A kétütemű robogók rendkívül népszerűek lettel Európa szerte, ám az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások lépésre kényszerítették a mérnököket, így az ezredfordulót követően teljes modellváltásra került sor.

Három az igazság – Honda SH125, 150 és 300i

Mi sem bizonyítja ékesebben a modellek sikerét, minthogy a négyütemű família legkisebb, 125-ös kivitele másfél évtizeden át az eladási listák élmezőnyében tanyázott, sőt 2016-ban a kontinens legkelendőbb, 17 ezer darabos (!) mennyiségben eladott robogója lett. Napjainkban háromféle erőforrással készül a Honda népszerű robogója, 125-ös (12 LE), 150-es (15 LE) és 300-as (25 LE) kivitelek közül válogathatunk, és valóban a hajtómű a legfontosabb különbség, hiszen megjelenésre, sőt méretre sincs túl sok eltérés az egyes modellek között.

honda-sh125-sh300-robogo-bemutato-21896
Főként futárcégeknek, vállalkozásoknak és kezdő motorosoknak lehet vonzó a 125-ös, elvégre párórás tanfolyam után B-s jogsival is vezethető, és a társaságok elszámolhatják a vételár ÁFA-ját, s így csak nettó 936 200 forintba kerül

A legkisebb SH mellett szól, hogy 12 lovas teljesítménye dacára is átlépi – óra szerint – a 100 km/órás sebességet, nagytestvéreihez hasonlóan alapáron jár hozzá a távirányítóként működő okoskulcs, és a 2016-os modellfrissítés óta elöl-hátul hatékony LED-lámpák világítják meg az utat.

honda-sh125-sh300-robogo-bemutato-21897
Olaszországban rendkívül népszerű a 150-es kivitel, míg itthon – főként a jogsiszabályok miatt – inkább a 125-öst kedvelik a vásárlók

Az SH150 tulajdonképpen a nyolcadliteres kiköpött mása, méretük és tömegük gyakorlatilag megegyezik. Persze nagyobb hengernek köszönhetően 20%-kal erősebb és nyomatékosabb lett, viszont árban csak öt százalékkal kerekedik felül a kisebb névrokonon

SH300i? Hívj csak etalonnak!

Nagy átmérőjű, 16-os kerekeik és karcsú felépítésük révén az Honda SH-k ideális városi motorok, de a 125-ös és a 150-es is csak akkor igazán fickós, ha jobbára közúton, százas tempó alatt közlekedünk. Persze a Honda mérnökei gondoltak azokra is, akik autóúton, autópályán közelítik meg munkahelyüket, és egyszerűen muszáj erősebb gépet venniük, de nem szeretnének egy széles és nehéz „kanapéval” lavírozni a belvárosban.

honda-sh125-sh300-robogo-bemutato-21902
Karcsúbb, mint a 125-ös (!), három literrel beéri százon, de simán gyorsul 140-ig, ha kell – az SH300i tényleg az egyik leghatékonyabb ingázómotor

Nekik fejlesztették ki 2007-ben a 279 köbcentis, 25 lovas Honda SH300i-t, amely kétszeméllyel is fickósan gyorsul, és simán faképnél hagyja a lámpánál sorakozó kocsikat. Alig hat másodperc alatt gyorsul álló helyzetből nyolcvanra, és ez nem afféle elméleti érték: nincs kuplung- és váltókar, tehát csak rácsavarod a gázt, a többit pedig elintézi a fokozatmentes váltó.

honda-sh125-sh300-robogo-bemutato-21903
Okoskulcs kelti életre a 25 lovas erőforrást, sőt a nyereg és az alapáras hátsó doboz felnyitása is automatikus, hála a távirányítóként működő SmartKeynek

Attól sem kell tartanod, hogy esőben, fehér aszfalton gyorsítva „megviccel”, ugyanis az SH-hoz idén már alapáron jár a Honda saját fejlesztésű kipörgésgátlója, a HSTC. A legnagyobb SH-t korábban teszteltük is, mégpedig nem éppen szokványos helyszínen: kéthetes Korzika-túrán kellett bizonyítania, hogy teljesértékű, kétszemélyes motorként használható a több tízezer kanyar szigetén.

honda-sh125-sh300-robogo-bemutato-21895
Az atessai üzem, ahol nemrég elkészült az egymilliomodik Honda SH

Műszaki adatok: Honda SH125/150/300i

Motorkonstrukció: Folyadékhűtésű, egyhengeres

Összlökettérfogat (cm3): 124/153/279

Csúcsteljesítmény (LE): 12/15/25

Legnagyobb forgatónyomaték (Nm): 11,6/13,5/25,5

Sebességváltó: CVT-szíjhajtás (automatikus)

Futómű és fékrendszer

Első felfüggesztés: 33 mm-es/35 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópokból összeállított villa

Hátsó felfüggesztés: Kétoldali rugóstag

Gumiméret elöl: 100/80-R16/110/70-R16

Gumiméret hátul: 120/80-R16/130/70-R16

Fékrendszer elöl/hátul: 256 mm-es szimpla tárcsa kétdugattyús Nissin féknyereggel

Méretek, árak

Hosszúság x szélesség x magasság (mm): 2030 x 740 x 1155/ 2130 × 730 × 1195

Ülésmagasság (mm): 799/805

Üzemanyagtartály térfogata (l): 7,5/9

Menetkész tömeg (kg): 137/169

Üzemanyag-fogyasztás: 2,3/2,4/3,0 l/100 km

Vételár: 1 189 000/1 249 000/1 849 000 Ft