Anno vérre menő csatát folytattak a gyárak a legdurvább sornégyes hatkilós címéért, a Kawasaki még egy kis csúsztatást is megengedett magának, és 636 köbcentivel próbált felülkerekedni a főleg japán motorokból álló mezőnyön.

Jön a Yamaha MT-07 burkolt változata?

Majd jött az Euro 4, és amelyik sportgépet nem söpörte el a színről, azt kicsit később az Euro 5 száműzte Európából. Bánhatjuk, hiszen ezzel szinte eltűntek a középkategóriából a sornégyesek: rendben, még találunk ZX-6R-t, de már a kéthengeres 650-es is Ninja emblémát visel a zöldeknél, a Yamaha pályagépként árulja tovább az R6-ot, de a Honda kitart a klasszikus motorkonstrukció mellett a CBR650R-rel.

Szép is, jó is, de nem éppen olcsó az RS 660. Hazájában többe kerül, mint egy ZX-6R

Eközben a Norton és az Aprilia háza tájáról is olyan hírek érkeztek, hogy 6-700 köbcentis, pillekönnyű sorkettesen dolgoznak mérnökeik, melyek az egykori hatszázasok után tátongó űrt próbálják majd betölteni. Azóta tudjuk, hogy a Norton egy pénzügyi alap nélküli álom volt, és az adósságok földre küldték a kéthengeres modellt, sőt az egész vállalatot, míg az Aprilia befejezte a projektet, és piacra dobta az RS 660-at, sőt nemrég a Tuono 660-at is.

idomos-sportmotor-keszul-a-yamaha-mt07-bol-28711
105 lóerő és 75 Nm mindössze 158 kilós tömeg mellett? Csodálatosan hangzik, de ma már tudjuk, hogy ez nem sikersztori volt, sokkal inkább a Norton hattyúdala

Igen ám, de még a típusok megjelenése előtt írtunk róla, hogy a 12 ezer eurós árcímke miatt aligha lesznek tömegmodellek, hiszen akkor a Kawasaki ZX-6R-ért is csak 11 890-et kértek Olaszországban. Ebből is látszik, hogy milyen költséges a könnyű, kéthengeres, Euro 5-ös sportgépek fejlesztése, ám a Yamahánál már csak csiszolni kell egy kicsit a tulajdonképpen kész konstrukción, és ez nem kis előny.

idomos-sportmotor-keszul-a-yamaha-mt07-bol-28712
Gondolnád, hogy ez is egy Yamaha MT-07? Kifejezetten jól áll neki az idom – szép, harmonikus forma, így nem is csoda, hogy egyre többet pletykálnak róla, hogy készül a szériaérett változat

Persze a jelenlegi, 75 lovas csúcsteljesítmény kevés a sikerhez, ezért könnyen elképzelhető, hogy a háromhengeres MT család legutóbbi fejlesztéséhez hasonlóan itt is néhány plusz köbcentivel próbálják meg felsrófolni a teljesítményt, és persze alacsonyan tartani a vételárat. Ez már csak azért is valószínű forgatókönyv, mert az YZF-R6 kiesése után nem maradt ütőképes, középméretű sportmotor a japánok palettáján, pedig az RS 660 iránti érdeklődést látva igenis van helye az európai piacon az ilyen gépeknek.