A szezonnak új motorral nekivágó versenyző azt tervezi, hogy mind a hat futamon rajthoz áll, s ezek közül az első megmérettetés most hétvégén, május 17. és 19. között zajlik a Lausitzringen.

Kovács Bálint győzelemre hajt

Ez a pálya nem ismeretlen az ifjú titánnak, igaz, nincsenek túl jó emlékei róla, mivel tavaly rosszul sikerült a versenye a 4300 méter hosszú aszfaltcsíkon, de most szeretné bebizonyítani, hogy itt is képes nyerni.

indul-a-nemet-gsxr-kupa-21924
Kovács Bálint új GSX-R1000 nyergében. Kövessétek és szurkoljatok neki Facebook- és Instragam-oldalán!

- Már nagyon vártam, hogy elkezdődjön az IDM idei versenysorozata, és visszatérhessek Németországba, ahol a tavalyi szezonhoz hasonlóan ismét a Suzuki Cup-ban indulok. Sajnos az itthoni idénykezdetem nem sikerült úgy, ahogy azt elterveztem, de tanultam az elkövetett hibákból. Fizikálisan és mentálisan is felkészültem a németországi szezonnyitóra, ahol szeretném egy jó eredménnyel megalapozni az idei esztendőt. Rajtam nem múlik semmi, az első pillanattól kezdve a maximumot nyújtom – osztotta meg gondolatait a SportMotor.hu-val Kovács Bálint.

Az idei lesz a 17 éves sportember második teljes szezonja az erős nemzetközi mezőnyt felvonultató kupában, és jó esélye van arra, hogy az ezresek között elért tavalyi magyar bajnoki címe után 2019-ben megnyerje a suzukis sorozatot is. Már csak azért is, mert rögtön az első lausitzringi edzésen megfutotta a legjobb időt, így bizakodva várja a kvalifikációt, illetve a szombati és vasárnapi futamokat.

A Nemzetközi Német Bajnokság (IDM) keretein belül először 2002-ben hirdették meg a Suzuki GSX-R Kupát, amely elsősorban a fiatal tehetségek részére jelent vonzó terepet a rutinszerzéshez és a versenyzéshez. Idén húszan vágnak neki a hatfutamos - Németország mellett Belgiumban, Csehországban és Hollandiában zajló - bajnokságnak, Kovács Bálint az egyetlen magyar közöttük.Versenynaptár1. Lausitzring 2019.05.17-19.2. Zolder (B) 2019.06.21-23.3. Schleiz 2019.07.26-28.4. Most (CZ) 2019.08.9-11.5. Assen (NL) 2019.09.06-08.6. Hockenheim 2019.09.27-29.

Ha téged is érdekel, miként alakul Bálint pályafutása a jövőben, s kíváncsi vagy a legújabb, legérdekesebb vele kapcsolatos hírekre, kövesd Te is a Facebookon és az Instagramon! Továbbá érdemes böngészni csapata, a H-Moto Team weboldalán és Facebook-oldalán is.