· Képek: Isle of Man TT · 2018. június 13. 1

A rekordok éve volt 2018 a TT-n

Röpködtek a legek

Múlt héten lezajlott az idei Man-szigeti futam, ami ezúttal is a végletek versenye volt. Sajnos két haláleset is történt, ám inkább azért lesz emlékezetes, mert sorra megdőltek a korábbi rekordok.
Május 26. és június 8. között rendezték meg a híres-hírhedt Isle of Man TT 2018-as versenyét. Miként korábban mi is megírtuk, már az időmérő edzéseket tragédia árnyékolta be, hiszen a fiatal Dan Kneen súlyos bukását követően életét vesztette. Nem ő volt a sziget egyetlen halálos áldozata, múlt hétfőn a Supersport és Superbike kategória mezőnyében egyaránt induló, 26 éves újonc, Adam Lyon szenvedett végzetes balesetet. Szerencsére nem csak emiatt marad emlékezetes az idei felvonás, a felemelő pillanatokból is kijutott bőven. Az egyik legfontosabb, hogy a Senior TT-n Peter Hickman mindenkit maga mögé utasított – többek között Dean Harrisont, Conor Cumminst, és a legendás Michael Dunlopot –, s nem is akárhogyan: minden eddigi rekordot megdöntő, 135,452 mérföld/órás, azaz 217,988 km/órás átlagsebességű kört motorozott!
Egy kör Peter Hickmannel a TT-n. Elképesztő még így is, hát még személyesen átélni!
Ez volt a hetedik csúcs a megmérettetésen, hiszen Superbike, Supersport, Superstock, TT Zero, Bennetts TT Lightweight és az oldalkocsisoknak kiírt kategóriában is túlszárnyalták a pilóták a korábbi eredményeket. Nemcsak egyszeri eredményként óriási ez, hiszen Hickman pályacsúcsával az Ulster Grand Prix helyett immáron hivatalosan a Man TT lépett elő a világ leggyorsabb közúti versenyévé. A 2018-as futamok részletes eredményei ide kattintva érhetők el.