A Magyar Közlekedéspoltikai Egyesület napokban megjelent tanulmánya rámutat, hogy a közlekedők 10-15%-a rendszeresen elkövet másokra veszélyt jelentő szabálysértéseket. Ennél is nagyobb probléma, hogy a kihágások jó részét nem könnyű tetten érni és büntetni - ilyen például, ha nem tartják be a követési távolságot -, ezért ezek következmények nélkül maradnak. Úgy vélik, muszáj változtatni, de ehhez elengedhetetlen, hogy változzanak a jogosítványszerzés feltételei is.

jogositvany-2018-szigorubb-feltetelek-17048
Az egyesület tanulmányában kiemelték, hogy a rutintalan, bizonytalan sofőrök legalább olyan veszélyesek, mint renitens, törtető társaik, hiszen nincsenek tisztában a jármű „tudásával”, ahogy a váratlan helyzeteket sem megfelelően reagálják le

Javaslatuk szerint szigorítani kéne a jogsiszerzés feltételeit, mivel a vezetői engedély még egyáltalán nem jelenti azt, hogy tulajdonosa tud vezetni, és váratlan közlekedési vagy időjárási helyzetekben is helytáll majd. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy az oktatás is változzon, fejlődjön, s a tanulók a jelenleginél gazdagabb tudással, illetve több vezetéstechnikai ismerettel kezdjenek önállóan autózni, motorozni.

Végül pedig hozzátették, hogy a két- és négykerekűek mellett minden közlekedőt oktatni kellene, ami már csak azért is fontos, mert a gyalogosok és kerékpárosok jelenleg az összes személysérüléses baleset 16-18%-át okozzák. Ők sokszor azért kerülnek bajba, mert semmilyen elméleti és gyakorlati oktatást nem kaptak, és egyszerűen nincsenek tisztában a legalapvetőbb szabályokkal sem.