Várhatóan öt éven belül kétszer háromsávossá bővül az M1-es autópálya, ezen belül elsőként a Tatabányáig tartó alig ötven kilométeres szakaszt adják át, melynek megépítésére hozzávetőleg másfél éve lesz a kivitelezőnek. A nagyszabású fejlesztésre azért volt szükség, mert sokszorosára nőtt az M1-es forgalma - míg 1995-ben napi húszezer autó robogott rajta, mára ez a szám meghaladja a nyolcvanezret, s csak kamionból negyvenezret számolhatunk 24 óra alatt.

ketszer-harom-savos-m1-autopalya-17855
Hihetetlen, de átlagosan másodpercenként (!) halad el egy-egy személy- vagy teherautó az M1-es autópályán. Bezzeg ötven évvel ezelőtt, mikor még rendszámos Schwalbék hasítottak a külső sávban...

Ezzel párhuzamosan megkezdődött az M7-esen zajló munkálatok előkészítése is, elsőként bal pálya Balatonvilágostól Székesfehérvárig tartó szakaszát szélesítik, hogy egészen az M0 autóútig három sávon haladhasson a forgalom. Mivel Székesfehérvártól Budapestig már korábban megvalósult a bővítés, itt csak 25 kilométernyi részen dolgoznak, míg a másik oldalon nagyjából 72 kilométeres részt újítanak fel, illetve toldanak meg egy plusz sávval.