Tizenhárom évvel ezelőtt, 2006-ban mutatták be a Street Triple RS első szériáját, a vad izommotor hamar sokak kedvence lett, főként a 2017-ben megjelent, most leváltott sorozat hozott sikert a brit motorgyártónak.

Kiderültek a részletek a Triumph újdonságáról

Nem csoda, hogy utóbbiból indultak ki a 2020-as szériánál is, ezért egyfajta továbbfejlesztésnek, átfogó modellfrissítésnek tekinthető a most leleplezett gép. De ez bizonyára nem tántorítja el a márka híveit, akik megannyi csemegét találhatnak az új kétkerekűn.

kiderultek-a-reszletek-a-triumph-ujdonsagarol-23392
Elöl 120/70, hátul 180/55 méretű, 17 colos Pirelli Diablo Supercorsa SP gumikkal szerelik fel a brit fenevadat, melynek száraz tömege mindössze 166 kg

Az egyik a továbbfejlesztett, 765 köbcentis, soros, háromhengeres erőgép, ami a Moto2-ben bevetett erőforrás egyenesági leszármazottja. Azon túl, hogy immáron az Euro 5-ös kibocsátási normáknak is megfelel, közepes fordulatszám tartományban erősebb és nyomatékosabb lett. A maximális teljesítmény 123 LE, 11 750-es fordulaton, nyomatékcsúcsa pedig 79 Nm, ami 9360-nál elérhető. Élénkebb gázreakciónak is örülhetünk, ráadásul az új kipufogórendszernek hála a hangja is karakteresebb, mint korábban. Miként a Street Triple RS korábbi változatait, az újdonságot is meglehetősen ütős felfüggesztésekkel vértezték fel.

kiderultek-a-reszletek-a-triumph-ujdonsagarol-23391
A fedélzeti információs rendszerhez akár GoPro kamerát is csatlakoztathatunk, a hosszabb útra készülők vízhatlan tanktáskát és hátsó dobozt, továbbá futófényes LED-es irányjelzőt is választhatnak hozzá

Elöl 115 mm-es rugóúttal büszkélkedő, minden paraméterében állítható, 41 mm-es Showa villa, hátul szintén állítható, Öhlins STX40 központi rugóstag dolgozik, utóbbi 131 mm-es függőleges mozgást enged a keréknek. Brembo rendszer felel a lassításért, elöl négydugattyús, radiális rögzítésű M50 fogja közre a két 310 mm-es tárcsát, természetesen továbbfejlesztett ABS felügyelete alatt, miként kipörgésgátló is megtalálható a gépen ,de az igazán betyárok kedvéért utóbbi kikapcsolható.

kiderultek-a-reszletek-a-triumph-ujdonsagarol-23390
A hengerenként négyszelepes, DOHC-erőforrás versenyváltozata már bizonyított a Moto2-es sorozatban, a gyár által ígért 5,2 l/100 km vegyes fogyasztás alapján rendkívül takarékos is

Ami az egyéb módosításokat illeti, feltűnő a LED-fényszóró és nappali menetfény, továbbfejlesztették a TFT kijelzős, MyTriumph okosalkalmazást kezelni képes, navigációval és zenelejátszóval összekapcsolható műszeregységet, egyszersmind némileg átrajzolták az idomzatot is. Az új Street Triple RS 2020 elején érkezik, hazai áráról egyelőre nincs információnk.