Tagadhatatlan, hogy a motorgyáraknak alkalmazkodni kell a jelenlegi helyzethez, és csakúgy, mint a legutóbbi válság idején, most is az ésszerűsítés, a költséghatékony gyártás és a megfizethető, sokoldalú modellek piacra dobása lehet a megoldás. Élen jár ebben a Triumph, melynek vezérigazgatója, Nick Bloor elmondta, hogy véleménye szerint járványhelyzet térdre kényszerítheti a motorpiacot, ezért muszáj olyan döntéseket kell hozniuk, melyekkel előnyt kovácsolhatnak a kényszerhelyzetből. Ilyen döntés az is, hogy a 2500 főt foglalkoztató vállalatnak 400 alkalmazottat kell elbocsátania, viszont ez nem azt jelenti, hogy ettől jelentősen csökkenne a cég forgalma vagy eltűnnének egyes típusok a kínálatból, sőt éppen ez az alapja annak, hogy bővítsék a palettát.

kisebb-motorokat-dob-piacra-a-triumph-es-a-bajaj-25619
Elképzelhető, hogy a Triumph egyik sikermodelljének vonásait láthatjuk viszont a közös munka eredményeként – logikus lépés lenne a jól ismert formákkal vevőket szerezni az új motoroknak

Persze a bővítéshez szüksége van a vállalatnak külső segítségre, amit az indiai Bajaj biztosít. Nem kell aggódnunk, hogy tartják-e a britek a jól ismert minőséget a kiszervezett gyártás mellett, hiszen a Triumphnál eddig is bevett stratégia volt a világ másik végén, költséghatékonyan előállítani az egyébként „britként” ismert típusokat. Az utóbbi évtizedekben egyre több Triumph készült a Távol-keleten, mi több, motorjaik 80-90%-a nem Angliában lát napvilágot. A Triumph sajtóközleményében megerősítette, hogy 2022-ig több újdonságot is bemutat, mégpedig 200 és 700 köbcenti közötti hengerűrtartalmú, jórészt A2 jogosítvánnyal vezethető modelleket.

kisebb-motorokat-dob-piacra-a-triumph-es-a-bajaj-25618
Ez lenne a Bajaj-Triumph? A hírek szerint igen, és már azt is tudjuk, hogy legkésőbb jövő ősszel élőben is megcsodálhatjuk az új A2-es gépeket

Arról azonban nem közöltek többet, hogy milyen motorokat várhatunk, így mindenki a sötétben tapogatózik. Persze tippelni lehet, és nem is olyan nehéz jósolni, elvégre a Triumph részéről baklövés lenne, ha nem lépne be több újdonsággal az A2 kategóriába. Köztudott, hogy a KTM-el 2010 óta együttműködő Bajaj jelentős szerepet játszott a 125-ös, később a 200-as, 250-es és 390-es Duke valamint RC modellek fejlesztésében, melyek egytől-egyig népszerűek az öreg kontinensen.