· 2020. január 18. 10

Komoly arzenállal készül a MAMI 2020-ra

Mindent beleadnak

Évadnyitó eseményként lezajlott a MAMI Kupa 2019 díjkiosztója Szigetszentmiklóson, ahol elárulták azt is, hogy mikor rendezik a 2020-as kupasorozat egyes állomásait.
A már hagyományosnak tekinthető év eleji díjátadón sok megszállott motoros és versenyző gyűlt össze, a remek hangulatú eseményen nemcsak a kupák átadására, hanem a MAMI idei terveinek bemutatására is sor került.

Komoly arzenállal készül a MAMI 2020-ra

A Lévai Károly és Máthé István szakmai irányításával működő Magyar Motorkerékpár Szakközépiskolában 2020-ban is folytatódnak a hosszú évek óta sikeresen működő oktatási programok, így a motorkerékpár- és vízisportmotorszerelő-képzés, melyeket nappali vagy esti tagozaton végezhetnek a diákok a MAMI budapesti, Angol utcai bázisán, mi több, a legjobbak ösztöndíjban is részesülhetnek.
{{articleGallery[24377].caption}}
Ugyan a MAMI a szabályozási környezet változása miatt néhány éve még a túlélésért küzdött, komoly fegyvertény, hogy ma már olyan egyedülálló oktatási programmal is büszkélkedhet, ami hiánypótló Magyarországon. Ez az első magyar versenymérnök-képzés, más néven a HRE Hungarian Racing Engineering Team. A projektbe bevonták a győri Széchenyi István Egyetem Audi karját is, nem mellesleg elnyerték a leghíresebb mai magyar motorversenyző, Talmácsi Gábor támogatását is. A szakmai stábot erősíti Dr. Hanula Barna, akinek szaktudása és elhivatottsága nélkül nem indulhatott volna el az ország első versenymérnök-képzése.
MAMI Kupa - 2020
A 2019-es évad díjkiosztóján kihirdették az idei szezon futamainak időpontjait és helyszíneit is. Íme, a versenynaptár:
Május 2-3, KakucsRing (bal)
Június 13-14, KakucsRing (jobb)
Augusztus 8-9, RabócsiRing
Szeptember 5-6, EuroRing
Szeptember 26-27, EuroRing
Mint köztudott, a MAMI mint versenyistálló is élen jár a hazai tehetségek patronálásában, s a különféle nemzetközi sorozatokban vitézkedő fiatal tehetségek gépeit is a suliban tanuló hallgatók tartják versenykész állapotban. Tavaly februárban indult az első keresztféléves mérnöki képzés, s a hamarosan startoló 2020-as szemeszterre is nagy volt az érdeklődés. Jó tudni, hogy a programban azok is részt vehetnek, akik még nem rendelkeznek a megfelelő alapdiplomával. Ők a szakdolgozat leadása és megvédése után egyetemi oklevelet kapnak, s amikor megszerzik a szükséges alapdiplomát, úgy a záróvizsgát követően a versenyszakmérnöki papírt is a kezükbe kapják. A képzésről és a versenysorozatról további részleteket a MAMI honlapján olvashattok.