· 2020. október 30. 6

Kovács Bálint az ESBK-ban indul hétvégén

Irány a Spanyol Superbike!

Szintfelmérőnek és edzésnek is kiváló lesz a Superbike-futam Bálint számára, aki ezúttal a cseh csapat Yamahájával áll rajthoz, ráadásul rögtön két jerezi versenyhétvégén.
A H-Moto Team 19 éves versenyzője ezúttal Spanyolország meghódítására készül, és ezen a hétvégén az Andalúz bajnokságban lép pályára. A H-Moto Team élversenyzője számára méltó befejezése lesz az idei csonka szezonnak, hogy előbb az Andalúz, majd egy hét múlva a Spanyol Superbike Bajnokság (ESBK) zárófutamain vesz részt. Kovács Bálint ezúttal is a NEW2Project csapat pilótájaként áll majd rajthoz a két jerezi hétvégén, ahol természetesen a pontszerzés a célja.

Kovács Bálint a Spanyol Superbike-ban

Úgy tűnik a koronavírus-járvány és különböző problémák ellenére mégis a 2020-as csonka versenyszezon lesz az egyik legsikeresebb idénye Kovács Bálintnak. Igaz ez még úgy is, hogy – önhibáján kívül – nem tudott rajthoz állni a Le Mans-i 24 órás endurance vb-futamon. A H-Moto Team élversenyzője ugyanis élete első Superbike szezonjában az élen zárta a pontversenyt az Alpok Adria Sorozatban, míg a Cseh Nemzeti Bajnokságban az összetett második helyén végzett cseh csapata, a New2Project versenyzőjeként. Az eredményes szereplésnek köszönhetően a csehek egy újabb szintet lépnek az előttünk álló két hétvégén Bálinttal, aki előbb az Andalúz, majd jövő héten a Spanyol Superbike Bajnokság (ESBK) zárófutamain áll rajthoz.
{{articleGallery[27617].caption}}
A 19 éves versenyző már Jerezben van, ahol a hétvégén az idén már annyi sikert hozó Yamaha R1 nyergében az Andalúz Bajnokság Open 1000 kategóriában mutatkozik be. Mint Bálint elmondta, a mostani hétvégét afféle tesztnek fogják fel a jövő heti ESBK szezonzáróra, ahol olyan Superbike-világbajnokságon eredményes pilóták ellen fog versenyezni, mint például Roman Ramos vagy az idei Moto-E Világkupát megnyerő Jordi Torres.
{{articleGallery[27618].caption}}
„Nem titok, ezzel a két versenyhétvégével elég erős szezont sikerül teljesítenünk az idei évben, annak ellenére, hogy olykor nem minden a terveink szerint alakult. A mostani hétvégén tesztjelleggel indulunk el az Andalúz Bajnokságban, hogy a nagy megmérettetés, a Spanyol Superbike Bajnokság szezonzáró futamaira kellően felkészülhessünk. Maga a jerezi pálya nem lesz ismeretlen, hiszen 2015-ben már versenyeztem itt az EJC-sorozattal. Mivel ismételten Dunloppal állunk rajthoz, így az előttem álló napokban elsősorban a gumit teszteljük majd, illetve szeretnénk a lehető legjobb beállítást megtalálni a jövő hétvégére. Az előzetes nevezési lista alapján elmondhatom, hogy sokan indulnak majd azok közül is, akik a jövő héten is rajthoz állnak, így vasárnap estére képet kaphatunk arról, hogy hol van a helyünk ebben a kifejezetten erős mezőnyben. Egy biztos, ezen a két hétvégén kiderül, hogy hol is tartok a nemzetközi mezőnyhöz képest” – jelentette ki Kovács Bálint, aki ma négy szabadedzést teljesít, szombaton lesz az időmérő és az első verseny, míg vasárnap egy bemelegítő edzés és a második futam vár a H-Moto Team motorosára.
{{articleGallery[27619].caption}}
Ha téged is érdekel, miként alakul Bálint pályafutása a jövőben, s kíváncsi vagy a legújabb, legérdekesebb vele kapcsolatos hírekre, kövesd Te is a Facebookon és az Instagramon! Továbbá érdemes böngészni csapata, a H-Moto Team Facebook-oldalán is.