Ezen a hétvégén a belgiumi Zolderben gyűlnek össze az IDM bajnoki sorozat versenyzői, és természetesen most is ott lesz a rajtrácson a H-Moto Team klasszisa, Kovács Bálint.

Kovács Bálint Belgiumban küzd a sikerért

Tavaly fantasztikusan szerepelt ezen a pályán Bálint, mivelhogy megszerezte az edzéselsőséget, majd mindkét versenyen - legfiatalabb indulóként - ezüstös pozícióban intették le. A 17 éves motorosnak ez a második teljes szezonja az IDM GSX-R Cup erős nemzetközi mezőnyében, ráadásul a lausitzringi szezonnyitón kétszer is a harmadik helyen zárt, bizonyítva ezzel, hogy számolni kell vele az év hátralevő részében is. Bálint célja most az, hogy a tavalyi eredményéhez képest sikerüljön előrébb lépnie, de - a szezonnyitóhoz hasonlóan - feltétlenül szeretne dobogóra állni mindkét futamon.

kovacs-balint-belgiumban-harcol-a-pontokert-22365
A 2018-as, zolderi futamon kitűnően ment Bálint, és most is nagy reményekkel vág neki a versenynek - cél a dobogó legfelső foka!

„Már nagyon vártam, hogy visszatérjen a sorozat Zolderbe, ahol tavaly igazán jól szerepeltem. A belga aszfaltcsík nem sorolható a könnyű pályák közé, mivel nagy szintkülönbség és nem kevés szűk lassító nehezíti a pilóták dolgát. A felkészülésem most sokkal jobban sikerült, mint a szezonnyitó előtt, ugyanis többször motorozhattam, ennek köszönhetően számos beállítást ki tudtunk próbálni. Zolderben új első futóművel állok rajthoz, és úgy érzem, ennek segítségével képes lehetek felülmúlni a tavalyi eredményemet, a köridőben pedig jelentős javulást várok a 2018-as pole pozíciót érő eredményemhez képest” – fejtette ki Kovács Bálint.

kovacs-balint-belgiumban-harcol-a-pontokert-22366
Életkép a depóból - Bálint az adatokat lesi, szerelői pedig a GSX-R-t készítik fel a követező futamra

A fiatal versenyző ezúttal egyébként nem csupán a Suzukival gyakorolhatott, mivel az elmúlt hétvégén rajhoz állt első 24 órás robogóversenyén is, mégpedig egy elektromos járgány nyergében. A viadalt ugyan technikai okok miatt fel kellett adnia a csapatnak, ám az itt szerzett tapasztalatok Zolderben is segítségére lehetnek.

Ha téged is érdekel, miként alakul Bálint pályafutása a jövőben, s kíváncsi vagy a legújabb, legérdekesebb vele kapcsolatos hírekre, kövesd Te is a Facebookon és az Instagramon! Továbbá érdemes böngészni csapata, a H-Moto Team honlapját és Facebook-oldalát is.