A járványt követően első magyar motorosként, máris nemzetközi versenyen bizonyíthat Kovács Bálint. A NEW2Project csapat pilótájaként ott lesz a cseh bajnokság brnói futamain, ahol egy Yamaha R1 nyergében száguld majd a legendás aszfaltcsíkon. Bálint esélyeit növeli, hogy múlt hétvégén már tesztelhetett a cseh pályán.

Új helyzet, új tervek - Kovács Bálint idei szezonja

Teljesen máshogy tervezte a 2020-as évét a H-Moto Team, ám a koronavírus okozta járvány miatt át kellett gondolnia a csapatnak a teljes szezont. A csapat élversenyzője, Kovács Bálint – aki tavaly megnyerte az IDM bajnoki szezonjának Suzuki Cup sorozatát, másrészt a cseh Exteria KSPCS Racing Team by Empora tagjaként bemutatkozhatott az Endurance-világbajnokság sepangi futamán – februárban egy héten át tesztelt Spanyolországban a New2Project csapattal. Már akkor kiderült, hogy a 18 éves magyar motoros teljesítményével elégedett cseh csapat vezetői nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy Bálint az Endurance-vb mellett egy másik nemzetközi sorozatban náluk versenyezzen.

kovacs-balint-brnoban-versenyez-25645

Az akkori megállapodás valóra váltása a koronavírus miatt idáig váratott magára, ám a járvány visszaszorulását követően beinduló sportélet meghozta a várt együttműködést. Bálint a csapat színeiben először tesztelt Brno-ban, ahol a múlt szombaton már edzhetett a Yamahával. Az éles bevetésre sem kell sokat várni, hiszen a hazai versenyzők közül elsőként a H-Moto tehetsége áll majd rajthoz egy rangos külföldi viadalon az idei szezonban. Bálint ugyanis ott lesz a hétvégén újrainduló cseh bajnokság ezres mezőnyében. A dupla futamos hétvége remek alkalom lesz arra, hogy a fiatal versenyző komoly mezőnyben, versenykörülmények között folytathassa a felkészülését az augusztus végén, Le Mans-ban rendezendő 24 órás EWC-futamra.

kovacs-balint-brnoban-versenyez-25646

„Ahogy arról már februárban megegyezett a menedzsmentem a New2Project csapatával a közös munkáról, most végre valóság is válik mindebből. A csapat szólt, hogy június első hétvégéjén újraindul a cseh bajnokság, és szeretnék, ha én ülnék az R1-esük nyergében. Nagyon örültem a lehetőségnek, és mivel még sosem motoroztam a brnói pályán, így egy tesztet is beiktattunk a felkészülésbe. Egyrészt sikerült a februári élményeket azonnal felidéznem az R1-essel, ráadásul a pálya megismerése mellett találtunk egy olyan alapbeállítást, amire bátran építkezhetünk a versenyen is.

kovacs-balint-brnoban-versenyez-25647

A cseh bajnoki mezőny igencsak erős, és az információink szerint több külföldi topmotoros is jelezte a részvételét. Nagyon várom már a hétvégét, hiszen a versenyek hangulata kifejezetten hiányzott, és abban bízom, a mostani viadal tényleg meghozza számunkra a várva várt fordulópontot. A fő célunk ebben az évben nem változott, az EWC idei futamain állok majd rajthoz, ami augusztus végén Le Mans-ban folytatódik” – jelentette ki Kovács Bálint.

Nem látszik Bálint mozgásán és tempóján, hogy szinte teljesen ki kellett hagynia a tavaszi felkészülést

További jó hír a H-Moto Team tehetségével kapcsolatban, hogy a vb-szereplés mellett a New2Project színeiben innentől kezdve havonta egy alkalommal vagy versenyeznek valamelyik európai sorozatban, vagy közös teszteken vesznek részt.

Ígérjük, beszámolunk a versenyről, de addig is azt javasoljuk, ha téged is érdekel, miként alakul Bálint pályafutása, s kíváncsi vagy a legújabb, legérdekesebb vele kapcsolatos hírekre, kövesd a Facebookon és az Instagramon! Továbbá érdemes böngészni csapata, a H-Moto Team honlapját és Facebook-oldalát is.