Tagadhatatlan, hogy népszerűek a félliteres, A2-es modellek, hiszen hazánkban is két ilyen Hondát találunk az új motorok eladási versenyének dobogóján a listavezető BMW R 1250 GS mellett. Ezt a népszerűséget szeretné meglovagolni a KTM a várhatóan idén érkező, 490-es Duke-kal, valamint az ugyanilyen műszaki alapra épített Adventure-rel és más típusokkal.

ktm-490-modellcsalad
Az idén megjelenő KTM-ek, közöttük a négy új 490-essel

Mindez már biztosra vehető, ugyanis kiszivárgott egy prezentáció a Pierer Mobilitytől, melyben konkrét tényként említik a Duke és Adventure modellek érkezését, sőt ennél is többet tudhattunk meg az újdonságokról. A képek alapján ugyanis jó esély van a 490 Supermoto és a 490 Enduro megjelenésére is.

A CFMoto technikájára épülnek az új KTM-ek

Az is több egyszerű pletykánál, hogy az európai ATV-piacot uraló CFMoto készíti majd az erőforrást, és a nemrég leleplezett 450SR kéthengerese dohog majd a KTM-vázakban. Ez logikus lépés lenne, elvégre a CFMoto is használ KTM-erőforrásokat – többek között a 800-as kalandmotor és az 1250-es luxustúrázó is az osztrákok blokkja köré épült.

ktm-490-modellcsalad
Ez lesz a kiindulópont? A CFMoto új, 450-es sportmotorja, mely házon belüli ellenfele lehet a KTM-eknek, ha eljut Európába

A fotók alapján tehát biztosra vehető, hogy még idén négy új KTM érkezik, és mivel a CFMoto 450SR a sportmotorok géposztályát erősíti, valószínűleg nem sokat kell várnunk az RC 490 megjelenésére sem.