Az Európai Beruházási Bank meglepően magas, 120 millió eurós, azaz közel 39 milliárdos forint hitelt bocsát a KTM rendelkezésére, hogy a vállalat ebből finanszírozhassa az elektromos hajtásra, a jövő intelligens közlekedési technikáira, valamint más, innovatív megoldásokra irányuló kutatásait. Bár az összeg elképesztően magasnak tűnik, ez közel sem a teljes keret, tudniillik az osztrákok összesen félmilliárd eurót, azaz 160 milliárd forintot költenek majd kutatás-fejlesztésre az elkövetkezendő esztendőkben, vagyis tényleg nagyon komolyan veszik a környezetbarát közlekedést. Egyébként nem ez volt az első alkalom, hogy a KTM-nek financiális segítséget nyújtottak, utoljára négy éve kaptak 75 millió eurót hasonló célra.

A KTM hisz az elektromos járművek sikerében, terveik szerint néhány éven belül már jóval több hangtalan járgány sorakozik majd termékpalettájukon

Hogy a pénz megfelelő helyre vándorolt, jól leszűrhető abból, hogy a cég több – egyébként kiváló és valóban használható – elektromos modellel is előrukkolt az elmúlt időszakban, ilyen volt a teljes egészében villanyos Freeride sorozat, melynek 2019-es E-XC kiadása minden eddiginél vonzóbb köntösben csábítja a jövőbemutató technikára fogékony vásárlókat. Ezen felül nemrégiben az EICMA-n mutatták be legújabb fejlesztésüket, a gyermekeknek készített SX-E 5-öt, ami nagyokat megszégyenítő technikai felszereltséggel csábítja a jövő motorosait.