Európa egyik legismertebb motormárkája az 1949-ben alapított Lambretta, mely kisebb-nagyobb hullámvölgyek után napjainkban újra régi fényében ragyog. Három különböző erőforrással és géposztályonként kétféle megjelenéssel készülnek a modern Lambretták.

lambretta-v200-special
Valószínűleg a hagyománytisztelet vezérelte a tervezőket, amikor úgy döntöttek, hogy nem csúfítják el hűtőradiátorral a motort, és léghűtéses erőforrást terveznek az új Lambrettákba

Robogók és e-kerékpárok a Lambretta kínálatában

A hagyományoknak megfelelően az ötvenes kategóriában is jelen van a cég a hatféle színben készülő, 3,53 lovas V50 Speciallal. Emellett 125-ös és 200-as kivitel is készül a modellből, s mindegyik sajátossága, hogy

a márka tradícióira építve kapható Fix és Flex változatban is.

lambretta-v200-special
Dísztárgynak is beillene a talján vasak sajátos monocoque váza

Aki esetleg nem ismerné az egykori olasz robogókat, a két modellváltozata neve röviden annyit takar, hogy a hangsúlyos első sárvédő a Fix kivitelen – értelemszerűen – rögzített, míg a Flexen ahogy fordítjuk a kormányt, a kerékkel együtt fordul.

lambretta-v200-special
Az új Lambretták formavilága az egykori ikonokat idézi, de befecskendezős, 10 és 12 lovas egyhengeresek duruzsolnak a V125-ben és a V200-ban

A 125-ös és 200-as modellek valós végsebessége 95 és 100 km/óra, azaz elővárosi ingázásra is alkalmasak, míg a 3,5 lovas ötvenes értelemszerűen a belvárosban érzi magát elemében. A megannyi robogó mellett elektromos rásegítésű kerékpárok is színesítik a cég kínálatát, a Bosch motoros bringák – a méretes akksi és masszív váz dacára – mindössze 20 kilót nyomnak.

lambretta-v200-special
Az aluvázas és alumínium villával felszerelt bringák mindegyike 0,25 kW teljesítményű az EU-s szabályoknak megfelelően, így valóban kerékpárként használható. Az áramellátásról 400 Wh-os, 11 Ah-s Bosch akksi gondoskodik

A legendás olasz cég segédmotorjai, 125 és 200-as robogói, illetve e-kerékpárjai már itthon is kaphatóak, sőt megannyi felszerelést, extra is elérhető a magyar forgalmazónál. Egyebek mellett légterelő plexiket, egyedi karosszériaelemeket és szénszálas, valódi bőrbélésű sisakokat is találnak a Lambrettánál a márka rajongói.