A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. A nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése érdekében pénteken összehangolt eljárási cselekményeket – ennek keretében, motozásokat, kutatásokat, gyanúsítotti kihallgatásokat – hajtott végre 6 főt érintően, amelyek eredményre vezettek – áll a friss közleményben.

Korrupció egy újabb műszaki vizsgaállomáson

A megalapozott gyanú szerint egy Pest megyei műszaki vizsgaállomáson meghatalmazottként rendszeresen eljáró polgári személyek jogosulatlan anyagi előnyt biztosítottak a műszaki vizsgabiztosként dolgozó kormánytisztviselőknek.

lebuktak-a-muszaki-vizsgabiztosok-29261
A közlemény szerint autónként ötezer forint volt a tarifa

A bűnügyi akcióban közreműködtek a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség munkatársai, a nyomozati cselekmények végrehajtásában – tizennégy ügyész mellett – több mint százan vettek részt. A vesztegetési pénz átvételekor tettenért vizsgabiztosoktól megközelítőleg háromszázezer forint készpénz került elő, a kutatások során több millió forintot, két személyautót foglaltak le a hatóság tagjai, ezen túlmenően három bankszámlát és egy ingatlant zároltak.

lebuktak-a-muszaki-vizsgabiztosok-29260
Hárman kerülhetnek rács mögé a gyanúsítottak közül

Az ügyészség elrendelte a műszaki vizsgaállomás valamennyi vizsgabiztosának és a korrupciós pénzt biztosító személyek őrizetét, és őket gyanúsítottként hallgatta ki. A nyomozó ügyészség három személy esetében indítványozta a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés elrendelését, a letartóztatások tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a mai napon dönt.