Valószínűleg nagyot néznének a hat évtizeddel ezelőtt alapított Italjet egykori tulajdonosai, hogy milyen fura és mennyire népszerű motorral folytatja pályafutását a márka 2020-ban. Az újdonság igyekszik minél jobban hasonlítani a múlt évezred végén megjelent, Alessandro és Leopoldo Tartarini szabadalma alapján épített ősre, de közben megfelelni napjaink közlekedési szabályainak, no meg az EU környezetvédelmi előírásainak.

Igazán látványos a szinte teljesen szabadon hagyott, króm-molibdén váz, és szépen mozog vele a pályán az új 200-as

Az elöl 120/70 R12, hátul pedig 140/60 R13 méretű abroncsokon futó vas is az egykori, a gyáriak által csak ISS-nek (Independent Steering System) nevezett felfüggesztésre épül, melynek lényege, hogy a kormányzás független a rugózástól - miként a rendszer neve is utal erre. Ezáltal könnyebben irányítható a gép, különösen rossz minőségű úton, és az sem mellékes, hogy összetéveszthetetlen külsőt kölcsönöz a Dragsternek.

majustol-kaphato-az-italjet-dragster-24595
Jól fut a szekér: húsz országból érkeztek már előrendelések a májustól kapható 125-ös és 200-as Dragsterre. Magyarországon is elérhető a modell, a kisebbik 1 770 000 Ft-ba kerül, míg a 200-asért 1 950 000 forintot kell leszurkolni

A különleges műszaki megoldások dacára kifejezetten könnyű lett a motor, a 15 lovas nyolcadliteres mindössze 108 kilót nyom, és a kétszázas is csupán négy kilóval nehezebb nála, ám öt lóerővel többet tud. Hogy ez milyen parádés érték, azt remekül mutatja, hogy a kisebb és gyengébb Yamaha NMAX 155 csaknem 130 kilóval mérlegel, míg a szintén 200-as és kevésbé izmos Burgman alatt is csak a 160-as jelzésnél áll meg a mutató.