Továbbra is számtalan képzési forma közül választhatnak azok az általános vagy középiskolát végzett diákok, akik a jövőben motor- vagy versenymotorszerelőként szeretnének dolgozni. A Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola (MAMI) többféle nappali oktatást szervez a jövő szerelőinek: a nyolcadik osztály után új iskolát keresők 5 éves képzésen szerezhetik meg a Motorkerékpár- és versenymotor-technikusit, illetve érettségit követően két év alatt végezhetik el ugyanezt a szakot.

Emellett esti képzésekkel is készülnek, melyekkel rövid idő – egy vagy két év – alatt szakmát szerezhetnek a jelentkezők a Motorkerékpár és versenymotor technikusi, valamint a Motorkerékpár-karbantartói oktatáson. Ezek munka mellett is elvégezhetőek, mivel csütörtökön délután (technikus) és szombaton egész nap (motorszerelő) zajlanak az órák. A program jelenleg is folyik, sőt éppen az elmúlt napokban vehette át több tucat MAMI-s diák a technikusi bizonyítványt a sikeres szerdai és csütörtöki vizsgák után.
MAMI Kupa az Euroringen
Garantáltan nem unatkoznak a MAMI-nál, hiszen az oktatás és a vizsgák mellett a pályán is zajlik az élet. Még csak június elejét írjuk, az idei, immáron négy- helyett ötfutamos MAMI Kupa mezőnye máris túl van két összecsapáson, és már elindult a nevezés a harmadik fordulóra is. A kakucsi nyitóhétvégéről itt találtok részletes beszámolót és videót az egyik induló jóvoltából, s azóta lezajlott a második forduló is az Euroringen:
Lévay Bence videója betekintést enged abba, hogy milyen izgalmas küzdelmeket láthatnak a nézők egy-egy MAMI-hétvégén, Müller Krisztián pedig remek képekkel lepte meg a pályára lépő motorosokat:

Ha legközelebb Te is neveznél vagy elmennél megnézni egy futamot, június 28-29-én Kakucson folytatódik a küzdelem, de ezúttal ellentétes, balos irányban köröznek majd a pilóták.