Természetesen motorral könnyen megközelíthető a hely, egyben le is parkolhatsz a Podmaniczky utca 49. szám előtt, ahol az új üzlet nyílt. Persze nem véletlen, ha a motorosoknak ismerős a 4SR név, hiszen a 2007-ben alapított márka már 2017 óta jelen van Magyarországon, de eddig Ráckevén működött a hazai képviselet, idén júniustól pedig Budapesten találjátok meg a cseh cég minőségi holmijait.

megnyilt-a-4sr-budapesti-uzlete-25636
Nemcsak motorosokat, hanem motoros boltokat, viszonteladókat is vár a hazai 4SR-forgalmazó az új, fővárosi üzletben

Igazán nem lehet panasz a kínálatra, elvégre a motoros füldugóktól, az izzókon, karbantartási kellékeken és utcai ruhákon át, a komplett öltözetekig mindent megtalálsz a tágas, 90 négyzetméteres boltban, amit persze autóval is megközelíthetsz – a szomszédos utcákban számos szabad parkolóhely volt, mikor ott jártunk.

megnyilt-a-4sr-budapesti-uzlete-25635
Extra erős varrások, valamint német Sas-Tec és olasz Betac protektorok védik a motorost a 4SR bőrruhájában, mely bizonyított már – többek között – a MotoGP-ben, az ASBK-ban (Ausztrál Superbike-bajnokság) és a BSB-ben (Brit Superbike-bajnokság) is

Már az első napokban egymásnak adták a kilincset a vásárlók, ami nem is csoda, hiszen az ingázók, túraendurósok és a térdkoptatók hívei is megtalálják a stílusukhoz passzoló sisakot, ruhát, motoros cipőt és más kiegészítőket.

megnyilt-a-4sr-budapesti-uzlete-25624
Gyorsasági, endurós és robogós sisakok tucatjai sorakoznak az üzletben, s igaz ez a ruhákra is – a típus- és méretválasztékra sem lehet panasz

Az eladók elmondása szerint a légzsákos motoros ruha volt a legnépszerűbb az első napokban. Ez nem is csoda, hiszen az egyik leghatékonyabbb – és ma már megfizethető – védelmi eszköz, amit a sisakokkal ellentétben nem kell kidobnod esés után. Amint benne az új patron, ugyanúgy véd, mint újkorában, ráadásul az egyik legjobb beruházás, amire csak költhetsz a biztonságodért.

megnyilt-a-4sr-budapesti-uzlete-25629
Az üzletvezető és tulajdonos, Lukácsi Zoltán maga is él-hal a motorozásért, nem véletlen, hogy ilyen színes és minden igényt kielégítő választékkal várja a világjárókat, ingázókat és pályázókat

Ha Te is körülnéznél, látogass el a 4SR új honlapjára vagy a Podmaniczky út 49. alatt nyílt üzletbe, ahol minden nap délelőtt 10-től 18 óráig, szombaton pedig reggel 9-től 13 óráig várják a betérő motorosokat.