Nagy hagyományai vannak a pécsi összejöveteleknek, a hétvégén zajlott Mikulásgurulás is már öt éve színesíti a város mindennapjait. Ez annak köszönhető, hogy az egyesület alapítója, Tóth András energiát és időt nem kímélve töri a fejét az újabb látványos - és általában jótékonysági célokat szolgáló - rendezvényeken, s most sem volt ez másként, ugyanis az idei záróeseményük is az adakozás jegyében zajlott.

mikulasgurulas-pecs-20263
A hideg és barátságtalan idő dacára vagy száz motoros gyűlt össze, hogy meglepje a felvonulásra kilátogató gyerkőcöket

Már november elején elkezdték a gyűjtést, melyben rengeteg ajándékot halmoztak fel, egyebek mellett játékok, ruhák és persze édességek lapultak a csomagokban. Idén is rengeteg hasznos holmi jutott el hozzájuk - hála a jólelkű motorosoknak -, s ezeket december 5-én, azaz holnap adják át az Éltes Mátyás speciális iskola tanulóinak. Persze a felvonulásra sem érkeztek üres kézzel, tudniillik jó előre meghirdették, hogy merre halad majd a konvoj, és ahogy arra számítani lehetett, lurkók tömege várta őket, akiket apró ajándékokkal leptek meg a motorosok.