Korábban részletesen beszámoltunk róla, hogy az új, tisztán elektromos hajtású gyorsasági motorok jerezi tesztjén tűz ütött ki a gépeknek fenntartott, egyedi boxban, és az összes versenyző motorja megsemmisült.

motoe-versenynaptar-2019-21404
Nem részletezték, hogy mitől gyulladt ki a garázs, csupán annyit mondtak el, hogy rövidzárlat okozta a tüzet

Akkor már sejteni lehetett, hogy a sorozat egyetlen beszállítója, a kis létszámú, 40-50 főt foglalkoztató Energica nem tudja egyik napról a másikra pótolni a spéci motorokat, ezért valószínűleg a Dornának át kell írni az idei versenynaptárt.

motoe-versenynaptar-2019-21403
Igazán kár a kiesett két versenyért, hiszen olyan nagy neveket láthattunk volna újra a pályán, mint Alex de Angelis, Niccolo Canepa, Bradley Smith vagy éppen Sete Gibernau

Olasz lapinformációk szerint nyár elejére halasztják a tesztnapokat, a kiesett két futamot pedig nem pótolják, így összesen három alkalommal lépnek pályára a MotoE-pilóták. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy július elején a Sachsenringen lesz a nyitófutam, augusztusban a Red Bull Ringen csapnak össze másodszor a versenyzők, és szeptember 15-én Misanóban már ki is hirdetik az idei győztest. Ha az Energica is rábólint a tervekre, és vállalja, hogy addigra legyártja a motorokat, akkor a Dorna hivatalosan is kihirdeti az új, rövidített versenynaptárt.