A módosított lebonyolításnak köszönhetően - európai idő szerint - délután ötkor rajtolt el a királykategória mezőnye, élen az edzéselsőséget bezsebelő Zarcóval. Mivel a pilóták tudták, hogy az utolsó körökben sorsdöntő lesz az abroncsok állapota, a verseny első felében a hat-nyolcfős élboly visszafogott, az edzéseredményeknél hozzávetőleg két másodperces időkkel körözött - még mindig Zarco vezetésével.

motogp-2018-qatar-losail-17548
A Ducati és a Honda egész hétvégén brillírozott, így megjósolható volt, hogy a két márka valamelyik pilótája zsebelheti be a katari elsőséget

Úgy 10-12 körrel a vége előtt kezdődött meg a helyezkedés, miután Rins egy elmért kanyar, Lorenzo pedig fékhiba miatt kényszerült kiállni. Az adok-kapok szokatlanul visszafogott volt, egy-egy helycsere után ismét beállt a korábbi „vonatozás”, majd újabb öt kör elteltével Dovizioso szánta el magát egy végső, nagy hajrára.

motogp-2018-qatar-losail-17550
Marquez tényleg mindent bevetett, de ezúttal kénytelen volt beérni a második hellyel. - Nem aludtam volna jól, ha nem próbálom meg az előzést az utolsó kanyarban - nyilatkozta a futam után

Elment Zarco mellett - nyomában Marquezzel -, majd pár kanyarral később Rossi is maga mögé utasította a Tech3 francia pilótáját, de ekkor már túl nagy volt a Doctor lemaradása, hogy az első helyért harcoljon. Dovi és Marquez magára maradt a hajrára, s a közönség dörzsölhette a tenyerét, hogy vajon megismétlődik-e a tavalyi osztrák, illetve japán befutó, amikor az utolsó kanyarban dőlt el minden. Nos, most is így történt: Marquez beszúrt a célrafordító jobbosban, Dovizioso azonban számított erre, és csak a tökéletes kigyorsításra játszott. A csel ezúttal is bejött: harmadszorra is az olasz került ki győztesen a test-test elleni csatából, és megszerezte az idénynyitó katari nagydíj trófeáját. Rossi elégedett lehet a harmadik hellyel, s meglepő módon csapattársa, Vinales sem panaszkodhat - egy szinte már elúszott verseny végén a hatodik helyre zárkózott fel.

motogp-2018-qatar-losail-17551
Korai még jóslatokba bocsátkozni, de az első hétvége után egyértelműen úgy tűnik, hogy idén is a Honda és a Ducati viadaláról szól majd a MotoGP

Ami a márkák közötti erőviszonyokat illeti, továbbra is a Honda és a Ducati emelkedik ki a mezőnyből - beleértve a privátnak mondott, de valójában gyári támogatást élvező Crutchlow (4.) és Petrucci (5.) gépét -, míg a harmadik erő a Yamaha mögöttük. Csalódást keltő, hogy a remek teszt- és edzéseredmények után a Suzuki csak egy kilencedik helyet tudott felmutatni, miként a KTM is lényegesen rosszabbul szerepelt, mint amire a csapattagok és az osztrák márka rajongói számítottak. Az újoncok közül Morbidelli emelkedik ki, aki mindössze 16 másodperces lemaradással a 12. helyen végzett

A folytatásra csak három hetet kell várnunk, akkor Argentínában csapnak össze a világ leggyorsabb motorosai, s a pályát ismerve fordulhat a kocka, ugyanis tavaly a Yamaha legyőzhetetlen volt a dél-amerikai pályán - akkor kettős győzelmet aratott a Vinales-Rossi páros.

Végeredmény - MotoGP - Katar:

1. Andrea Dovizioso - ITA - Ducati Team (GP18)

2. Marc Marquez - ESP - Repsol Honda (RC213V)

3. Valentino Rossi - ITA - Movistar Yamaha (YZR-M1)

4. Cal Crutchlow - GBR - LCR Honda (RC213V)

5. Danilo Petrucci - ITA - Pramac Ducati (GP18)

6. Maverick Viñales - ESP - Movistar Yamaha (YZR-M1)

7. Dani Pedrosa - ESP - Repsol Honda (RC213V)

8. Johann Zarco - FRA - Monster Yamaha Tech3 (YZR-M1)

9. Andrea Iannone - ITA - Suzuki Ecstar (GSX-RR)

10. Jack Miller - AUS - Pramac Ducati (GP17)