Nagy meglepetésre a három héttel ezelőtti, kettős lábtöréséből visszatérő Doctor csípte el az első sor egyik helyét a hétvégi nagydíj időmérő edzésén, mellőle Lorenzo, illetve Vinales indulhatott az élről. A puhább hátsó gumin rajtoló Lorenzo - ahogy azt tőle megszokhattuk - egyből magához ragadta a vezetést, sőt egy kör alatt némi előnyt is kimotorozott üldözőivel szemben.

motogp-aragon-2017-15648
Egyszerűen hihetetlen, hogy egy ilyen súlyos sérülés után pályára lép - méltatta Marquez a hősként küzdő és kiváló edzést teljesítő Rossit

Vinales eközben alaposan visszaesett: csapattársa, valamint Dovizioso és Marquez is gyorsan elment mellette. A nap előzését - és mentését - Marquez mutatta be, aki egy túlzottan optimista manőver után majdnem eltrafálta Rossit és Lorenzót, de végül inkább kiment a bukótérbe, s kezdte elölről a felzárkózást.

motogp-aragon-2017-15654
Ismét a Honda tűnik a legerősebb, egyszersmind legkönnyebben vezethető motornak a GP mezőnyében, ami újabb világbajnoki címet hozhat a már oly sok sikert elérő HRC-nek

A verseny utolsó harmadára teljesen megváltozott a verseny képe - az addig második helyen haladó Rossi egyre kevésbé bírta sérülten a tempót, ellenben Pedrosa és Vinales folyamatosan gyorsult, az élen pedig a sokat hibázó, de mindig talpon maradó Marquez vette át a vezetést.

motogp-aragon-2017-15651
A szezon második felére egyértelműen az Aprilia és a KTM lett a nagy trió (Honda, Yamaha, Ducati) utáni legfontosabb tényező, míg a Suzuki - a vezetőváltás ellenére - nem tudja megismételni korábbi sikereit

A világbajnok végül nem is talált méltó ellenfélre, s győzelmének értékét csak növeli, hogy legfőbb riválisa, Dovizioso alaposan lelassult a végére, így csak hetedikként zárt. Hármas spanyol dobogónak örülhettek a helyi nézők, ugyanis az ifjú hondás mellett Pedrosa és Lorenzo állhatott a pódiumon, ami egyben azt is jelenti, hogy Marquez immáron magabiztos, 16 pontos előnnyel várhatja a soron következő, japán versenyhétvégét.

Végeredmény - MotoGP - Aragon:

1. Marc Marquez - Repsol Honda (RC213V)

2. Dani Pedrosa - Repsol Honda (RC213V)

3. Jorge Lorenzo - Ducati Team (GP17)

4. Maverick Viñales - Movistar Yamaha (YZR-M1)

5. Valentino Rossi - Movistar Yamaha (YZR-M1)

6. Aleix Espargaro - Factory Aprilia Gresini (RS-GP)

7. Andrea Dovizioso - Ducati Team (GP17)

8. Alvaro Bautista - Pull&Bear Aspar (GP16)

9. Johann Zarco - Monster Yamaha Tech3 (YZR-M1)

10. Pol Espargaro - Red Bull KTM Factory (RC16)