Az esős edzések után száraz pályán rajtoltak el a pilóták a Holland Nagydíjon, ám nem sokáig volt hiánytalan a mezőny, ugyanis már az első körökben elesett Quartararo, aki „magával vitte” riválisát, Espargarót is a sóderágyba. Az apriliás vissza tudott állni és 10-15 helyet előrelépve végül negyedik lett Fabio azonban ismét bemutatott egy highside-ot, ráadásul szintén az ötös kanyarban, így kivételesen nulla ponttal zárt.

motogp-assen-2022

Bagnaiának ezúttal nem remegett meg a keze, magabiztosan győzött, mögötte nagy meglepetésre az újonc Bezzecchi és az apriliával dobogóra álló Vinales végzett, majd Espargaro-Miller-Binder sorrendben követték őket a többiek. A Honda ezúttal is gyengén szerepelt, a Yamaha pláne és a Suzuki 8., valamint 10. helye is felejthető teljesítmény.

motogp-assen-2022

Most megérdemelt nyáriszünetükre vonulnak a pilóták, így csak augusztus hetedikén, Silverstone-ban látjuk újra a királykategória motorosait.

motogp-assen-2022

Magyar siker Assenben

– Történelmi jelentőségű eredmény – írták a Northern Talent Cup szombati bejegyzésében. Nem véletlenül, hiszen a magyar pilóták verhetetlenek voltak a legendás pályán:

A hármas magyar sikerrel végződött verseny Hollandiában

Csupa magyar zászló lobogott a dobogó felett, ugyanis Rossi Moor, Farkas Kevin és Varga Tibor sorrendben intették le őket, ráadásul a negyedik helyen is egy magyar motoros, Vincze Martin ért célba, így a több tucat ellenfél ezúttal csak statisztált a hazai pilóták sikereihez.