Nem mindennapi vendég járt ma Budapesten: Carmelo Ezpeleta, a MotoGP első embere látogatott hazánkba. A délelőtti tárgyalás eredményeként megszületett a végleges szerződés, mely értemében Magyarország a Hajdúnánás mellett épülő versenypályán 2023-tól tíz éven át rendez gyorsaságimotoros-vb futamokat. Erről nemrég írta alá a megállapodást az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) Palkovics László miniszter és Carmelo Ezpeleta, a MotoGP jogtulajdonosának, a Dorna Sportsnak a vezérigazgatója.

motogp-futam-magyarorszagon-2020-ban-29236
A korábbi sajtótájékoztatón bemutatott, előzetes nyomvonal

Az aláírást követő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az új versenypálya tervpályázata már zajlik, ennek várhatóan március 18-19-én lesz eredménye, majd a tervezés következik, és 2021 végén kezdődhet az építés pályázati folyamata.

motogp-futam-magyarorszagon-2020-ban-29241
Az aláírás pillanatai

Mi mindent megteszünk azért, hogy ez a verseny sportszakmai, gazdasági, valamint térségfejlesztési szempontból is sikertörténet legyen - szögezte le Carmelo Ezpeleta. Több mint két évtized után visszatér tehát hazánkba a gyorsaságimotoros-világbajnokság, és 2023-tól tíz éven keresztül rendezünk versenyeket.