Noha Le Mans-ban nincsenek a katarihoz hasonló, kilométer hosszú teligázas szakaszok, nagyon sok múlik a motorerőn, ugyanis rendre szűk törésekből induló, négy-ötszáz méteres egyenesekből áll a pálya. Nem meglepő hát, hogy a tegnapi - kissé unalmas - futam után arról beszéltek a pilóták, hogy miben segítette vagy éppen hátráltatta őket saját motorjuk, illetve erőforrásuk.

motogp-lemans-2019-21984
Remekeltek a Ducatik, pedig ez - elvileg - nem az ő pályájuk

Maga a verseny papírforma szerinti eredményt hozott, már ami a győztest illeti, hiszen Marc Marquez csak néhány kör erejéig engedte át a vezetést az önmagához viszonyítva is kifejezetten harcosan motorozó Jack Millernek, majd nagyjából a táv harmadánál-felénél úgy ellépett a teljes mezőnytől, mintha addig csak bemelegített volna a valódi összecsapásra.

motogp-lemans-2019-21987
Marquez messze kiemelkedik a mezőnyből, és az austini nullázása ellenére is vezeti a vb-t

Mögötte a két gyári Ducati, Petrucci és Dovizioso csatázott, bár tisztán látszott, hogy Petrucci minden egyes előzésénél a szerződését féltette, és ezért csak bátortalan, nem túl agresszív manővereket vállalt be. Így végül Marquez, Dovizioso, Petrucci sorrend született, míg az elején kimondottan ígéretesen motorozó Rossi csak ötödik lett Miller mögött - a részletes végeredmény itt található.

Erő, erő, gyere elő!

A verseny utáni nyilatkozatokban - a Honda 300. nagydíjgyőzelmét szerző - Marquez nem győzte dicsérni az erőforrást, sőt kerek-perec kijelentette, hogy neki könnyebb dolga van, hiszen a vetélytársaknál kevesebbet kell kockáztatnia, mivel a Honda immáron motorerőben is a mezőny egyik legjobbja. Beszédes, hogy a 2018-as Ducatihoz hasonlította a gépet, amikor azt mondta, hogy „már értem, tavaly miként lehetett ilyen gyors Lorenzo és Dovi”. Ezzel szemben Rossi pont a technika miatt nem harcolhatott a győzelemért: nagyon lemaradunk a szűk kanyarokból kigyorsítva és az egyenesekben is. Persze ez jellemző volt az elmúlt 15 évben is, de idén különösen nagy a lemaradásunk - mesélte a futamot követően.

motogp-lemans-2019-21988
Rossi remek formában motorozott, de a látványosan gyengébb Yamahával nem volt esélye a győzelemre, sőt a dobogóra sem

Ha itt gondot okoztak az egyenesek, akkor a következő helyszínen - Mugellóban - is nehéz dolga lesz Rossinak, ahol egyértelműen a hazai pályán induló Ducatinak áll a zászló. Hogy ezt győzelemre váltják-e, az kiderül két hét múlva, a június 2-án rendezett Olasz Nagydíjon.