Miután Quartararo és Zarco is jól muzsikált szombaton, abban reménykedhetett a pályára kilátogató több mint százezer (!) néző, hogy megtörik az átok, és végre francia pilóta állhat a dobogó tetejére Le Mans-ban.

motogp-lemans-2022

Az igazán mozgalmas, végig kiélezett futamon a Ducatik domináltak, de nem a helyi hős, Zarco, hanem Bagnaia vezetésével. Persze az már az első körökben intő jel volt, hogy Bastianini ott loholt mögöttük, és ismerve az olasz elképesztő hajráit, már akkor biztosak lehettünk benne, hogy ezúttal sem elégszik meg a dobogóval a Gresini színeiben induló pilóta.

motogp-lemans-2022

Így is történt: előbb Millert vadászta le, majd Bagnaiát kényszerítette hibára, ráadásul a gyári motoron ülő ellenfele kétszer is „elnézte a kottát”, s a második következménye esés lett, így Bastianini senkitől sem zavarva, három másodperces előnnyel lett első.

motogp-lemans-2022

Miután Bagnaia kiesett, Miller örökölte meg a második helyet, a dobogó alsó fokára pedig Aleix Espargaro állhatott fel. A csupán negyedik helyen befutó Quartararo nagy szerencséje, hogy mögötte többen is küzdenek a vb-címért, és lelkesen rabolják a pontokat egymástól, így aztán a francia yamahás viszonylag gyenge, 14 pontos futamonkénti átlaggal is vezeti a tabellát.

motogp-lemans-2022

Persze előnye csupán hajszálnyi, hiszen ott lohol a nyakában a már említett Bastianini és az apriliás Espargaro is, így akár egy hétvégén helyet cserélhet egymással a bajnokság első három helyezettje. Erre lesz is jó pár lehetősége a pilótáknak a következő hetekben, ugyanis május 29. és június 26. között, tehát négy hét alatt négy futamot rendeznek, majd jön az új helyszín, a Finn Nagydíj, mielőtt nyáriszünetre vonulnak a pilóták.

Két magyar a le Mans-i dobogón

A hétvége másik szenzációját a NTC összecsapása szolgáltatta, ahol szombaton Rossi Moor tiszteletére szólt a magyar himnusz, vasárnap pedig már két magyar zászló lobogott a pódium felett.

Itt megnézhetitek a magyar diadalt hozó NTC-futamot

A második versenyen ugyanis több pilótánk is esélyes volt a győzelemre, sőt az utolsó körben három magyar motoros küzdött az első helyért. Végül Farkas Kevin, Loris Veneman és Rossi Moor sorrendben zártak, így akárcsak szombaton, most is felcsendült a magyar himnusz, és két hazai motoros állhatott a legendás pálya dobogóján.