Bár ez alapvetően nem ducatis pálya, az olaszok pilótája, Jack Miller nyerte a tegnapi Japán Nagydíjat. Persze már előtte is szolgált komoly meglepetéssel a hétvége, ugyanis Marc Marquez – úgy három évnyi szünet után – újra a pole-t szerzett a Hondának és az élről várhatta a lámpák kialvását.

Miller nyert, Quartararo örülhetett Motegiben

Az ausztrál mögött meglepetésre a KTM-es Binder jött be második helyen, Martin lett a harmadik, és az első kockából startoló Marquez futott be negyedikként. Quartararót – mint említettük – csak a nyolcadik pozícióban intették le, ám mivel Bagnaia megint besokallt és elesett, Espargarónak pedig az Aprilia műszaki hibái miatt úszott el a versenye, a francia így is növelte előnyét a ponttáblázat élén.

motogp-motegi-2022

Így négy fordulóval vége előtt Quartararo már 18 ponttal vezet a második Bagnaia és 25-tel a harmadik Espargaro előtt, de a negyedik Bastianini már közel ötvenpontos lemaradásban van a franciával szemben.

motogp-motegi-2022

Jóllehet, csak pár napjuk volt pihenni a versenyzőknek a spanyol és a japán futam között, most sem lazsálhatnak, ugyanis két hét alatt három összecsapást rendeznek – a világbajnokság következő állomása Thaiföld lesz, ahol négy nap múlva, pénteken kezdődnek az első edzések.