Komoly változások előtt áll a MotoGP, legalább is erre utal, hogy a DORNA vezetője, Carmelo Ezpeleta bejelentette, hogy lefektették a 2022 és 2026 közötti időszak fontosabb szabálymódosításait. Eszerint a jelenlegi húszról 22-re nőne a futamok száma, és valószínűleg a motorgyártóknak kifejezetten fontos, indonéz térségben lenne a plusz két, téli versenyhétvége.

motogp-uj-helyszinek-2020-tol-23167
Ez is fontos változás: ma délután derült ki, hogy Johann Zarco már a héten kilép a KTM kötelékéből, hogy a borzalmas szezon után a csapat és ő is 2020-ra összpontosíthasson. A tesztversenyző Mika Kallio lép a helyére az évad további hat futamára

Néhány európai helyszín ugyanakkor veszélybe került, ráadásul meglepetésre pont a spanyol pályák tulajdonosai kezdhetnek aggódni. Nem született még végleges döntés, de a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az ötéves időszakban három portimaói versenyt rendeznek, míg a maradék kettőben valamelyik spanyol helyszín látja vendégül a pilótákat.

motogp-uj-helyszinek-2020-tol-23168
Jön a Finn Nagydíj és több új, eddig ismeretlen ázsiai ország is bekapcsolódhat a MotoGP-be. Már csak az a kérdés, hogy a két új verseny miatt hogyan osztják el az egy hónappal hosszabb szezont - februárban kezdődik vagy karácsony előtt ér véget az idény?

- Az egyszerűen nem megoldás, hogy húsz futamból ötöt az Ibériai-félszigeten rendezzenek, ezért csak a rotáció jöhet szóba a portugál és spanyol helyszínek között - szögezte le Ezpeleta, azt is hozzátéve, hogy a két olasz futamot semmiképpen nem vehetik ki a naptárból.