Most bánhatják igazán a motoros szakma szereplői, hogy gyakorlatilag a két legfontosabb hónap „esett ki” az évből, amíg a korlátozások érvényben voltak Magyarországon. Már csak azért is indokolt a bosszankodás, mert az első félév összesítése alapján borítékolható: kijárási korlátozások nélkül az utóbbi évtized legerősebb szezonját zárták volna a kereskedések. Mi több, a júniusi számok alapján még így is komoly esély van erre.

A veszélyhelyzet dacára sem csökkent a kereskedések forgalma

Ma látott napvilágot a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének értékelése, melyben a számunkra legfontosabb összefüggés, hogy csak a nagymotorok forgalma nem csappant meg tavasszal, míg személy- és teherautókból hozzávetőleg negyedével, 15-20 ezer darabbal kevesebb fogyott.

motorpiac-eredmenyei-2020-elso-felev-25859
A leállások ellenére az utóbbi évtized második legjobb félévét zárta a hazai motorpiac, mindössze pár darabbal elmaradva a tavalyi rekordtól

Ezzel szemben 537 motorkerékpár talált gazdára júniusban, ami harmadával több a tavalyi adatnál, és duplája a 2015-2016-os mennyiségnek. Noha tavasszal leálltak a motorgyárak, és a kereskedések is csak korlátozottan voltak látogathatóak, ez szinte egyáltalán nem látszik a számokon. Az első félévben átadott 2313 motor csak hajszálnyival marad el a tavalyi első félév eredményétől, és messze több, mint amit 2010 és 2018 között bármikor mértek itthon. Most már csak az a kérdés, hogy a váratlanul erős június csak a megkésett tavaszi rendelések eredménye vagy más áll a háttérben?

motorpiac-eredmenyei-2020-elso-felev-25858
Júniusban 567 új motort adtak át, harmadával többet, mint 2019-ben

A legoptimistább forgatókönyv szerint itthon is a svéd modell működik, és az emberek – megelégelve a nagyvárosi dugókat – motorra váltanak autó helyett.