A csillagos logójáról ismert Alpinestars hosszú évek óta töretlen népszerűségnek örvend a motorosok körében, és nem véletlenül, hiszen palettájukon változatos stílusú, prémiumkategóriás védőfelszerelések sorakoznak. Szerencsére már itthon is széles választékból, profi segítség mellett válogathatsz az olasz vállalat portékái közül, ugyanis a három éve nyílt MotoStar motorosboltban készletről kínálják a jobbnál jobb termékeket. Nem csak gyorsasági motorral hasító pilótáknak érdemes betérni az üzletbe, mert az állványokon a túramotorosok, endurósok, robogósok, sőt még a café raceresek is megtalálják a kedvükre való holmikat. Talán nem mindenki tudja, hogy az Alpinestars lábbeligyártás területén büszkélkedhet legnagyobb tapasztalattal, ugyanis már a hatvanas évek óta – azaz ötven éve – foglalkoznak csizmák készítésével. Noha termékeiket szinte azonnal megkedvelte a közönség, a mérnökök sosem elégedtek meg „csak” a jóval, folyamatosan csiszolgatták a kiegészítőket, így történt, hogy rendre olyan biztonságtechnikai fejlesztésekkel rukkoltak elő, melyek aztán etalonná váltak.

motostar-alpinestars-motorosruhazat-budapest-20312

Az utóbbi évek egyik legérdekesebb fejlesztése, hogy a légzsákot immáron a hétköznapi használatra szánt motorosruházatnál is bevetették. A MotoStarnál teljes valójában szemügyre vehető a TECH-AIR rendszer, ráadásul készletről megvásárolható a légzsák és az azzal kompatibilis szett is
Természetesen az Alpinestars a bőrruházatok szegmensében is az élmezőnybe tartozik, elvégre biztonságos, kiforrott, stílusos öltözeteket készítenek, sőt ezen felül a márka ruháinak kényelme is kimagasló. Ez a tervezők hitvallása: érezd jól magad a ruhában, ülj kényelmesen, mert a feszítő, kényelmetlen gönc eltereli a figyelmet, ami már önmagában is veszélyforrás motoron. Ami a túrafelszereléseket illeti, érdemes megemlíteni a vállalat egyik legújabb fejlesztését, a laminált membránt, melynek hála elfelejthetjük az esőruhát és a vízzáró réteg ki- és bepakolását. Az innováció lényege, hogy a kabát speciális kialakítása okán nem tudja magát megszívni vízzel, de ha a szellőzőréseket kinyitjuk, a menetszél egyenesen a testünkre érkezik, a hátsó kilépőnyílásokkal együtt tökéletes szellőzést eredményezve. Kesztyűk terén is rendkívül széles kínálattal állnak a bukósisakosok rendelkezésére, téli és nyári modellek, rövid és hosszú, különböző kézformákra passzoló változatok egyaránt sorakoznak a polcokon. Mindezeken felül az Alpinestars nagy hangsúlyt fektet az „utcai” szerelésekre, melyekkel elsősorban az ingázóknak szeretnének kedvezni, akik nem akarnak minden nap teljes bőrruházatot magukra ölteni, de nem szeretnének lemondani a maximális védelemről. Ők a legkülönfélébb farmernadrágok és hétköznapi kinézetű, valóban teljes értékű védelmet nyújtó kabátok, kevlárszálas erősítésű, protektoros pulóverek, továbbá hozzá passzoló cipők közül szemezgethetnek. Végül, de korántsem utolsó sorban még az öltönyös üzletemberek vagy az eleganciát kedvelő urak is találhatnak maguknak szerkót - a talján cég vintage holmijai pont nekik készültek.
motostar-alpinestars-motorosruhazat-budapest-20317
Az Alpinestars hitvallása, hogy nem motoros ruházatot gyártanak, hanem védőfelszerelést motorozáshoz – ez mindent elmond a minőség iránti törekvésükről
Akármire is fáj a fogad, decemberben különösen megéri útba ejteni a XIII. kerületben működő MotoStart, mert remek akciókkal várnak: egy holmi vásárlásakor tíz százalék kedvezményt adnak, két termék esetében a másodikat 15%-kal olcsóbban viheted haza, a harmadikból pedig már húsz százalékot vonnak le.