Miközben a világ számos pontján versenyzők sokasága áll rajthoz a salakmotor-versenyeken, s egy-egy futam alkalmával dugog megtelnek a lelátók, Magyarországon sajnos rég elhallgattak a motorok, s jórészt bezártak az ismert oválpályák. Egy helyen azonban még biztosan szorgoskodnak a sportág felfuttatásán, mégpedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyhalászon, tudniillik a helyi Speedway Ringet tovább fejleszti annak tulajdonosa, Albók József. Az idei csapatbajnokság győztes együttesének mentora tizenegy vagonnyi vörös salakot hozatott Salgótarjánból a pályára, melynek köszönhetően az még gyorsabb és még jobb minőségű lett. Bár ez volt a legdrágább megoldás, de az első perctől kezdve csak ebben a nívós anyagban gondolkodott. Az idén a ringen megfordult külföldi vaspapucsosok is dicsérték az újítást, ha pedig sikerül még tovább javítani az állapotokat, akkor a jövőben még szívesebben jönnek majd ide versenyezni.

Így száguldanak a nagyok a nagyhalászi pályán

Idén egyébként két nagy európai versenynek is otthont adott a nagyhalászi létesítmény, s jövőre ennél is több, hasonló kaliberű viadal megrendezése a cél. Az utánpótlást-nevelésre is rendelkezésre áll a technika, akárcsak a profi oktatók, viszont a vállalkozó kedvű gyerekeket, akik szívesen űznék ezt a sportot, még keresni kell. - Sokszor a szülők gátolják őket ebben, hiszen féltik az ifjakat a veszélyesnek vélt sportágtól – mondta el Albók József. Nem titok, hogy az egyesületet két-három éven belül európai hírűvé, sőt világszerte ismertté szeretné tenni a tulajdonos, aki éppen ezért télen sem tétlenkedik – őszintén reméljük, sikerül megvalósítani a terveket!