A Honda Mean Mower V2 a Lausitzring egyik egyenes szakaszán érte el a gyorsulási rekordot, úgy, hogy az adott pályán egyszer oda, egyszer pedig visszafelé száguldott, hogy hitelesíthessék az új csúcsot.

Közel 250 km/órával száguldott a rekorder

A Guinness-rekordra felkészített jármű elsősorban külsőleg hasonlít az alapot adó fűnyíróhoz, hiszen az elképesztő tempóhoz rengeteg technikai módosítást végre kellett hajtani rajta. Az erőforrás például egy Honda CBR1000RR Fireblade SP-ből érkezett, a 999 köbcentis sornégyes 200 lóerőt juttat a hátsó kerekekhez. Széles pályagumi és jelentősen átalakított sportfutómű is része volt a fejlesztésnek, hiszen ilyen tempónál elengedhetetlen a precíz úttartás.

orult-funyiro-a-hondatol-22319
Az eredetileg fűnyíróként működő Mean Mower V2, és a motort adó CBR1000RR Fireblade SP

Persze volt néhány olyan, Guinness által előírt szabály, ami alapján valóban fűnyírónak minősül az ördögszekér. Meg kellett tartani az alapot adó traktor eredeti burkolatait és fűgyűjtő tartályát, valamint elvárás volt az is, hogy az átalakítást követően is képes legyen füvet nyírni. Ez utóbbihoz bevetettek egy külön villanymotort, vagyis nincs mechanikus kapcsolat a hajtás és a nyírórész között, miként az eredeti gépnél. A nem hétköznapi Honda mindössze 140 kilót nyom, ezáltal a tömeg/teljesítmény aránya olyan, mint a Bugatti Chironé.

orult-funyiro-a-hondatol-22315
Egy rendkívül bátor brit hölgy, Jessica Hawkins állította fel a különleges rekordot

És a csattanó, hogy ezt a járgányt egy hölgy, a brit Jessica Hawkins hajtotta a 243 km/órás csúcstempóig - talán nem meglepő, hogy elvállalta a kihívást, hiszen nemcsak versenyző, hanem kaszkadőr is, aki bizony gépészkedett rendesen a rekordállítás közben, hiszen a rugózás nélküli masina erősen pattogott az aszfaltcsíkon. Nézd csak a videót!

Egyébként nem ez az első Honda fűnyírós rekord a Hondától, mivel öt évvel ezelőtt már bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe a Mean Mower első generációjával, ami akkor 187,6 km/órás végsebességet ért el V2-es, több mint 100 lovas erőforrásával.