– A Palóc Ring jelentősen növeli Nyugat-Nógrád vonzerejét, gazdagítja turisztikai kínálatát - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a leghosszabb hazai gokartpálya ünnepélyes átadásán, Patvarc közelében.

Nógrádban nyílt meg hazánk leghosszabb versenygokart-pályája

Palkovics László köszöntőjében kiemelte:

a Palóc Ring megvalósítása két szempontból is egyedi fejlesztés. Egyrészt egyedülálló lehetőséget teremt a térségben a tehetségek felkutatására és az autósport-utánpótlás nevelésére, hiszen a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) előírásainak minden tekintetben megfelelően lett kialakítva, így nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas.

paloc-ring-atadas
Elektromos gokartok a pálya megnyitóján

A teljes egészében uniós és állami támogatásból kialakított Palóc Ringen – a környék természeti értékeivel összhangban – elektromos gokartokat is üzembe állítottak.

– tette hozzá a tárcavezető.

paloc-ring-atadas
Számos nyomvonal kialakítható a több mint egy kilométer hosszú pályán

Rizmayer Gábor sportigazgató arról mesélt, hogy a saját járművel is használható pálya 1200 méter hosszú, tervezése és kivitelezése a Nemzetközi Automobil Szövetség előírásainak megfelelően, a szervezettel szoros együttműködésben zajlott. Rizi azt is hozzátette, hogy közelmúltban érkezett öt, francia gyártmányú elektromos gokart a szakág jelenlegi csúcstechnológiáját képviseli. Emellett azonban járműflottájuk az elektromos közlekedés szinte teljes palettáját lefedi a rollerektől, a kerékpárokon át, a motorokig, mivel jó néhány elektromos KTM is sorakozik az új, nógrádi pálya garázsában.