· 2018. április 12. 1

MAMS Endurocross OB - Pannonhalma

Két órán át nyélgázon

Lezajlott a MAMS Endurocross-bajnokság első fordulója, melynek a legendás pannonhalmi pálya adott otthont. Az eső és a sár ezúttal alaposan próbára tette a pilótákat...
A hivatalosan Husqvarna-Maurer Endurocross Bajnokság és Kupák néven futó rendezvényen több tucat magyar motoros vett részt, akik egy- és kétórás futamokon, több osztályban mérhették össze tudásukat. Jelen volt a Gerecse Motorsport Egyesület versenyzője, Szatyina Gábor is, aki abszolút második, E3 kategóriában pedig az első helyen zárta a bajnokság nyitófordulóját. Most ő mesél arról, milyen heroikus küzdelem az egész mezőnyön átverekedve, több esés után is talpra állni, és megnyerni a versenyt.
{{articleGallery[17783].caption}}
- Mi tagadás, a futam nem kezdődött valami fényesen számomra, ugyanis kissé beragadtam a rajtnál, és csak utolsó előttinek sikerült elrajtolnom. Folyamatosan próbáltam ledolgozni a hátrányomat, ennek köszönhetően az első kör után már a hetedik helyen voltam, ám ekkor jött a feketeleves... A következő körben kétszer is elestem - előbb egy fa gyökerével gyűlt meg a bajom, utána pedig előzés közben sikerült talajt fognom -, de nem adtam fel, és újabb egy kör elteltével már a harmadik helyen haladtam.
{{articleGallery[17784].caption}}
Végig szoros versenyben voltam Vörös Xavérral a dobogó második fokáért, és hetven percnyi száguldás után - a hihetetlenül gyors tankolásnak köszönhetően - sikerült előtte visszaérnem a pályára, innen pedig folyamatosan növeltem az előnyömet vele szemben. Bátran kimondhatom, nem volt könnyű futam, tudniillik, az eső és a sár folyamatos kihívást jelentett mindenki számára, de az extrém körülmények között derült ki igazán, milyen jó választás a GasGas EC300 erre a megmérettetésre. A kétütemű motor csekély súlya, valamint a kiváló Kayaba felfüggesztés egyaránt előnyömre volt a pannonhalmi fordulón, összességében tehát nagyon elégedett vagyok a motorom és a magam teljesítményével is. Zárásként pedig köszönettel tartozom a támogatásért a Gerecse Motornak és a GasGas Hungarynek - mesélte Gabi a futamot követően.
{{articleGallery[17789].caption}}

Végeredmény - MAMS Endurocross OB, Pannonhalma - Kétórás futam (1.o E3)

1. Szatyina Gábor - GasGas
2. Kubik Richárd - Sherco
3. Szabolcska Zoltán - KTM

A pannonhalmi versenyhétvége további eredményei a ChronoMoto honlapján olvashatók.