A Btk. 166. § szerint 2-3 éves szabadságvesztéssel sújtható, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van. Nos, ez megvalósult, hiszen az Ügyészség szerint „a vádlottak nem tettek eleget a baleset következtében megsérült quadsofőr kérésének, nem mentek Bárnába a mentőegységeket a helyszínre irányítani, továbbá egyikük sem maradt a helyszínen segítséget nyújtani a baleset következtében megsérült két személynek. Ehelyett egy salgótarjáni garázsban utcai ruhába öltöztek, majd kettő közülük visszaindult, hogy társuk motorkerékpárját elszállítsák” – írják friss közleményükben.

Pénzbírságot kaphatnak a társukat magára hagyó motorosok

Amíg ők ezen munkálkodtak, az erdőben egy 75 éves férfi próbálta mellkaskompresszióval újraéleszteni a sérült motorost, egészen a mentőegység 17:09 órakor történt helyszínre érkezéséig. A mentők 17:29 órakor sikeresen újraélesztették a motorost, mentőhelikopterrel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórházba szállították, ahol azonban szakszerű orvosi ellátása ellenére elhunyt. A baleset során elszenvedett sérülései az élettel összeegyeztethetetlen súlyosságúak voltak, halála a késedelem nélküli szakszerű orvosi ellátás, és újraélesztés mellett is bekövetkezett volna. Az elhunyt családtagjai közben nyílt levelet írtak, amiben elmesélik, milyen nagyszerű embert veszítettek el, illetve a karambol körülményeiről is részletesen beszámolnak.

penzbuntetest-kapnak-a-tarsukat-hatrahagyo-motorosok
A balesetben elhunyt motoros sisakja

Mivel azt állapították meg, hogy semmiképpen nem menthették volna meg az életét, a Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze

a négy férfi ellen segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat, és pénzbüntetés kiszabására, valamint a bűnügyi költségek megfizettetésére tett indítványt.

A tárgyalás időpontja egyelőre nem ismert, az ügyben a területileg illetékes Salgótarjáni Járásbíróság dönt majd.