Azt állítja a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ), hogy a nagyjából 650 000 hazai segédmotoros kerékpár felének nincs érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása. Erről egy közleményt is kiadott a szervezet, melyben kiemelte:

Magyarországon eddig 296 000 érvényes kötelező biztosítást kötöttek segédmotorokra.

Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a kismotorok többsége, 55%-a egyszerűen nem közlekedhetne az utakon, mert nincs kötelező biztosítása. Vajon tényleg így van, vagy sántítanak a számok?

Senki nem tudja, hány segédmotor van Magyarországon

– Egy robogó kötelező biztosítása évente átlagosan 8-10 ezer forintból jön ki. Egy közúti igazoltatásnál a KGFB nélkül közlekedő robogósokra kirótt mulasztási bírság ennek sokszorosa lehet, de az igazi ráfizetés egy baleset során érheti a kötelező nélkül motorra ülőket, mert az okozott kárt saját zsebből kell téríteniük. Nem kis összegről van szó, mivel már 2023-ban is 478 ezer forint volt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítési összeg,. Ha a baleset személyi sérüléssel is jár, a kárösszeg többmilliós tétel is lehet  – emelte ki a FBAMSZ.

robogo-segedmotor-biztositas
Becslések szerint a kgfb-kötelezettség alá tavaly nyár óta bevont mintegy 50 ezer e-roller közül is csak 10-15 ezer rendelkezik az előírt biztosítási fedezettel

Persze erősen árnyalja a képet, hogy korábban újságírói megkeresésre szintén az FBAMSZ képviselői úgy nyilatkoztak:

Nincsenek hivatalos adataink a segédmotorok számáról, sőt nem is lehetnek, mivel ezekről nincs semmilyen központi nyilvántartás. Ezért aztán az általunk közölt 650 ezres szám csak viszonylag óvatos becslésnek tekinthető...

– szögezték le a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének képviselői, ami azt jelenti, hogy az 55%-os arány is csak egy „óvatos becslés”, amit ez alapján nem támasztanak alá adatok.