Számtalanszor előfordul, hogy egy rendelet vagy törvény azért lesz szinte betarthatatlan, mert a slendrián fogalmazás miatt fizikailag lehetetlen megfelelni az előírásoknak. Ilyen volt a román KRESZ-ben szereplő kötelező felszerelések listája is.

Végre nem kötelező a porral oltó a Romániába indulóknak

Tavasszal írtunk róla, hogy meglepő módon

Romániában a tűzoltó készülék, fényvisszaverő háromszög és elsősegélycsomag is kötelező felszerelése a motorkerékpároknak.

Ez abból fakadt, hogy a döntéshozók „motorkerékpár” helyett a „gépjármű” kifejezést használták a szövegben, nem gondolva arra, hogy egy motoron mégis hová tenne az ember ennyi mindent... A román MotoADN motoros szervezet ezért petíciót indított, amelyben arra kérte a honatyákat, a Közlekedési és a Belügyminisztériumot, hogy a kétkerekűekre ne vonatkozzanak ezek az előírások. Néhány nap alatt 8-9000 aláírást gyűjtött össze a szervezet.

romania-nem-kotelezo-tuzoltokeszulek
Hivatalos: ezentúl nem kötelező motoron a porral oltó, az elakadásjelző háromszög és az elsősegélycsomag sem

A szenátus tagjai átérezték a motorosok helyzetét, s így 117 igen mellett, ellenszavazat nélkül és egy tartózkodással jóváhagyták azt a törvénytervezetet, amely eltörli a motorosok kötelező felszerelései közül a tűzoltó készüléket és a fényvisszaverő háromszöget. Üröm az örömben, hogy

a vízzel együtt a gyereket is kiöntötték a kádból, ugyanis a szó szerint életmentő elsősegélycsomagról is úgy gondolták, hogy az teljesen felesleges, ha baleset történik, így mostantól azt sem kell magukkal vinnie a román motorosoknak, illetve az oda látogató túrázóknak.

Ezzel szemben az autókban továbbra is kötelező lesz mindhárom, szóval aki kelet felé indul és hiányzik a kocsijából valamelyik, még indulás előtt szerezze be, mert a hírek szerint előszeretettel büntetnek a lejárt vagy meg sem vásárolt tűzoltó készülékért.