Január 27-én elfogadta a román parlament a közlekedési szabályok szigorításáról szóló rendeletet, melynek lényege, hogy nevesítették a másokat zavaró, a többi közlekedőben félelmet keltő manővereket, és ezekért felfüggeszthetik a „vezetői jogot”, magyarán elvehetik a jogosítványt. Úgy tűnik, a megfogalmazás során főként a motorosok kihágásaira összpontosítottak a döntéshozók, ugyanis megannyi olyan tételt nevesítettek, melyeket csak kétkeréken lehet elkövetni.

Ilyen például a 2022-től szigorúan büntetett forgalmi sávok közötti cikázás, az elkaparó, füstölő gumival elindulás, az egykerekezés vagy bármelyik abroncs szándékos megcsúsztatása.

Ezentúl szigorúan büntetik az egykerekezést Romániában 

Persze kitértek az autós renitensekre is, így például a büntetőfékezés, kézifékes kanyarodás, leszorítás, „levillogás” és a motor indokolatlan túráztatása is agresszív tettnek minősül. Ez a második szabálysértési kategóriába esik, így elbírálástól függően 40-50 ezer forintnak megfelelő leibe kerül és egy hónapig nem vezethetsz utána. Viszont ha baleset történik az agresszív magatartás miatt, akkor rögtön duplázódhat az összeg, és a károkozó 60 napra búcsút inthet a jogsijának.

romania-uj-kresz-2022
Az elsőbbségadás elmulasztásáért és szabálytalan előzésért – a korábbi 30 nap helyett – mostantól 60 napra vonják be a jogsit. Tehát elég egy záróvonalon előzés, és máris ugrik a vezetői engedélyünk...

A rendeletben tételesen kiemelik a különösen súlyos kihágásokat, melyek akár 200-210 ezer forintos bírsággal járnak. Ilyen például a leállósávban közlekedés, a forgalommal szemben haladás és a tilos jelzés dacára vasúti átjárón áthajtás. Ekkor a bírság mellett 120 napra veszik el a vezetői engedélyt.

Végül pedig szigorítják a gyorshajtás büntetési tételeit: ha valaki legalább 70 km/órával lépi túl az előírt maximumot, szintén négy hónapra jogosítvány nélkül marad. Azért volt szükség a drákói szigorra, mert az Unióban továbbra is Románia vezet a halálos közúti balesetek számában, ráadásul egymillió lakosra 85 ilyen incidens jut, ami több mint duplája az uniós átlagnak.