· 2019. április 11. 18

Életet menthet az Apple watch

Segélykérés okosórával

Rengeteg haszontalan kütyü vesz körül minket, viszont rendre felbukkan néhány praktikus eszköz és alkalmazás is, mint például a segélyhívást indító okosóra.
Már évekkel ezelőtt megjelent az első motorkerékpár-segélyhívó, a Dguard, ami egy jeladóból, kommunikációs modulból, valamint aktiváló gombból állt, és megkövetelte a szakszerű beépítést. Kétségtelen, hogy ez egy célszerű és profi cucc, ugyanakkor ahhoz túl összetett és drága, hogy tömegek rendeljenek ilyet a motorjukhoz.

Életet menthet az Apple watch

Az okoseszközök térhódításával már-már forradalminak mondható változások tanúi lehetünk, hiszen egy rakás olyan olyan alkalmazás bukkant fel, amit közvetlenül is az életmentésre találtak ki. Van testelemző mérleg, vércukorszint- és vérnyomásmérő, lázmérő, s éppen egy magyar csapat készített nemréf szívinfarktus-előrejelző okosórát. Élen jár a hasznos applikációk létrehozásában az Apple is, amelynek négyes sorozatú órájába egy olyan programot tettek be, ami felismerni, ha baleset történt velünk.
{{articleGallery[21583].caption}}
Persze a mai, fejlett elektronikák világában nem különösebben nagy kunszt összehozni egy ilyen programot. Az óra szoftvere egy gyorsulásérzékelő jeleiből indul ki, s amennyiben a mozgásunk hirtelen megváltozik, azt feltételezi, hogy elcsúsztunk vagy elestünk, tehát valami baj történt.
{{articleGallery[21587].caption}}
Ilyenkor a képernyőn megjelenik az SOS alkalmazás nyitólapja, és elindul az automatikus vészhívás. Természetesen közbeléphetünk, még mielőtt kimegy a riasztás, ha például nem estünk el vagy éppen nem történt olyan bajunk, ami miatt mentőt kellene hívni. Megadhatunk vészhelyzetben értesítendő ismerősöket, ezáltal a segélyhívással egy időben ők is - a pozíciónkat meghatározó koordinátákat mutató - üzenetet kapnak a történtekről. Ehhez a szolgáltatáshoz internetkapcsolat szükséges, ezért elengedhetetlen, hogy nálunk legyen a telefonunk, vagy olyan órát használjunk, ami önállóan is képes felkapaszkodni a világhálóra.