Miként ebben az osztályban megszokhattuk, kétféle kivitel érkezik, egy közúti használathoz ideális és egy terepjáráshoz jobban felkészített, Adventure Sports névre keresztelt változat.

Sok újdonsággal jön a Honda 2020-as kalandgépe

Az egyik legfontosabb újítás, hogy az összlökettérfogatot 998-ról 1084 köbcentire növelték, ennek köszönhetően a teljesítmény és a forgatónyomaték is nőtt. Előbbi immáron 101 lóerő, 7500-as percenkénti fordulatnál, miközben a modell károsanyag-kibocsátása jelentősen csökkent.

sok-ujdonsaggal-jon-a-honda-2020-as-kalandgepe-23105
A kényelem hívei természetesen félautomatikus DCT-váltót is rendelhetnek majd az új Africa Twinhez

A hírek szerint a Honda változó szelepvezérlést alkalmaz az új erőforrásnál, bár ez egyelőre inkább csak pletykának tűnik, még ha nem is lenne földtől elrugaszkodott megoldás. Nem mellesleg áttervezték a hátsó futóművet és a lengővillát is, továbbá új, a korábbinál karcsúbb és immáron csavarkötéssel rögzített a Honda CRF1100L segédváza.

sok-ujdonsaggal-jon-a-honda-2020-as-kalandgepe-23104
Teljesen átdolgozták a segédvázat és a hátsó felfüggesztést, emellett új a fejidom is. A legfontosabb adatokat színes TFT-kijelzőről olvashatja le a motoros

A rendelhető felszerelések között megtaláljuk a japánok bevált dupla kuplungos DCT-erőátvitelét is, s ez a jelenlegi modellhez hasonlóan mindkét kivitelhez elérhető lesz. További jó hír, hogy CRF1100L a nagyobb erőforrás dacára vagy négy kilóval könnyebbé vált, ami igazán üdítő kivétel napjaink egyre testesebb túraendurói között.

Eredetileg az EICMA-ra vagy a Tokyo Motorshow-ra tippelték a modell megjelenését, de időközben megjelent egy új videó a CRF1100L-ről, melyből kiderült, hogy nem kell őszig várnunk a leleplezésre - már szeptember 23-án bemutatkozik a motor.