Idén ismét szegényebbek lettünk egy legendával, és az égen eggyel több csillag ragyog, miután távozott közülünk Szabó „Bregyó” János gyorsasági motorversenyző. Impozáns életutat járt be, elvégre 27 Európa-bajnoki és kilenc világbajnoki futamon indult, 76 alkalommal állt dobogón és 39-szer szólt az ő tiszteletére a magyar himnusz.

Családja osztotta meg a hírt, miszerint Bregyó búcsúztatója március 27-én, csütörtökön, 11 órakor lesz a Kakucsringen. Amennyiben az időjárás engedi, a motorral érkezőkkel együtt szeretnének egy búcsúkört tenni a pályán, hogy így tisztelegjenek a három EB-győzelmet szerzett pilóta előtt.

Azt kérik a résztvevőktől, hogy aki csatlakozna a közös megemlékezéshez, feltétlenül motorozásra alkalmas ruhában és bukósisakban jelenjen meg, mert csak így hajthat fel a pályára. Szabó János Bregyó hamvai – kérésének megfelelően – szűk családi körben kerülnek végső nyughelyükre. Nyugodjék békében!